Kajak-kenu – Négy új név a dicsőségfalon

Kajak-kenu – Négy új név a dicsőségfalon
Kormány Sport

Négy új név került fel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) dicsőségfalára, amelyen az örökös bajnokoknak, a mesteredzőknek és az Arany érdemérmeseknek állítanak emléket.

Az ünnepségen elhangzott, hogy még nem volt olyan esztendő, amikor öt nevet “kellett” felvésetni az örökös bajnokok közé. Márpedig szeptemberben négy új név került fel a táblára tokiói aranyérmének köszönhetően: Kárász Annáé, Kopasz Bálinté, Tótka Sándoré és a parakajakos Kiss Péter Pálé. Őket követve most feliratkozott Kiszli Vanda, aki a 2021-es maraton világbajnokságon, október elején megszerezte pályafutása ötödik – és hatodik – felnőtt vb-címét, ezzel ő lett a sportág 59. örökös bajnoka. Kiszli Pitestiben két aranyérmet szerzett, a normál távú egyesben sorozatban harmadszor állhatott a dobogó tetejére.

Az örökös bajnok címet az kapja meg, aki legalább öt világbajnoki címet szerez és/vagy olimpiai/paralimpiai aranyérmes lesz.

Kiszli Vandát minden idők legeredményesebb maratoni kajakosa, Csay Renáta méltatta, akinek a neve 2003-ban került a táblára.

“Sok versenyen és edzőtáborban voltunk együtt, a szemem előtt váltál ifjú versenyzőből rutinos sportolóvá, aki az utolsó métereken is képes extra teljesítményre.” – mondta és személyes ajándékként egy pakli kártyát adott át utódának, “mert Vanda rabló römiben is kiváló”.

A mesteredzők nevét rögzítő márványtáblára most került fel a K-1 200 méteren olimpiai bajnok Tótka Sándor edzőjének, Hüvös Viktornak a neve.

“Nem láttam még edzőt, aki ennyit foglalkozik a sportággal, beleássa magát az orvosi és más területekbe is.” – méltatta a szakembert Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Az Arany érdemérmesek táblájára általában évente két név kerül fel. A magyar kajak-kenu sport legrangosabb elismerését ezúttal Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos és Csipes Ferenc edző érdemelte ki, így az örökös bajnokok fala után a nevük felkerült egy újabb márványtáblára. Csipes Tamara mestere, Csipes Ferenc nem volt jelen.

“Több mint huszonöt év sportmúlt és barátság köt össze minket, te méltattál, amikor a nevem felkerült az örökös bajnokok táblájára. Ha van tökéletes versenyző, te vagy, és én szerencsés vagyok, hogy együtt versenyezhettem veled, együtt lettünk olimpiai bajnokok a négyesben.” – méltatta Kozák Danutát a már visszavonult Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok.

Az ünnepség után díjazták a sportág 2021-es legjobbjait a felnőtt, az utánpótlás, a para, és a maraton szakágban, összesen 20 kategóriában. A felnőtteknél Kopasz Bálint, Csipes Tamara (kajak), Adolf Balázs, Balla Virág (kenu), Boros Adrián, Kiszli Vanda (maratoni kajak), Adolf Balázs, Kisbán Zsófia (maratoni kenu), valamint Kiss Péter Pál és Varga Katalin (para) lett a legjobb. Az év edzője címet Csipes Ferenc, illetve Gannoruwa Levente (maraton) és Pruzsina István (para) érdemelte ki.

“Rendhagyó évek vannak mögöttünk, és az is rendhagyó, hogy idén csak januárban jutalmazzuk a legjobbakat. Abban viszont nem volt rendhagyó a tavalyi év, hogy ezúttal is remek, a 2021-ben nyolcvanadik születésnapját ünneplő szövetségünkhöz méltó eredmények születtek. Legyünk büszkék a sikereinkre, mi lettünk Magyarország legeredményesebb olimpiai sportága!” – emelte ki Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

Forrás, fotó: MTI, kajakkenusport.hu