„Jó volt otthon játszani”

Hogy a továbbjutás elmaradt, amiatt van hiányérzete az U18-as leány-röplabdaválogatott szövetségi edzőjének a Jászberényben megrendezett Európa-bajnoki selejtezőtorna után, de Csizmadia Szabolcs sok pozitívumot is tapasztalt.

Lakner Gábor Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar U18-as leány röplabda-válogatott a harmadik helyen zárta a Jászberényben megrendezett, négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát, így lemaradt a kontinenstornáról. A csapat szövetségi edzője, Csizmadia Szabolcs természetesen nem elégedett a látottakkal, de bőven tapasztalt pozitívumot is.

Junior leány röpi Eb-selejtező

A magyar U18-as leányválogatott  •  Fotó: Szalai György

„Maradt bennünk hiányérzet így, hogy nem sikerült továbbjutnunk. A sorsolás pillanatában tudtuk, hogy a németek a csoport favoritjai, a dánok ellen kötelező a győzelem, a spanyolokkal pedig ki-ki meccset vívunk. A kötelezőt hoztuk is, de pont a ki-ki meccsen játszottunk a leggyengébben. Görcsösek voltunk, nem működött a védekezésünk és a nyitásfogadásunk, a spanyolok pedig akkor voltak a legjobb formában. Kipróbáltunk mindent, még vészliberót is a pályára küldtem, de az a húzás is csak egy ideig működött.”

Utólag elmondható, valóban a spanyolok elleni vereségen múlt a továbbjutás, hiszen a csoportgyőztesek mellett a nyolc legjobb második is elutazhat a hollandiai Arnhembe, az Eb-re. A németek elleni utolsó mérkőzésen szettet sikerült nyerni, de a favorit jobbnak bizonyult.

„Ahogyan a németek ellen visszajöttünk null-kettőről, az hatalmas lelkierőről tanúskodik. Ahogyan akkor küzdöttek a lányok, hatalmas élmény jelentett nekünk és a szurkolóknak is. Fantasztikus hangulatban játszottunk, a drukkerek mindhárom napon az utolsó pillanatig hajtottak minket, nem győzzük megköszönni a segítségüket. Jó volt otthon játszani, örülünk, hogy a szövetség és a jászberényiek támogatásával ezt átélhettük.”

A csapatra még egy komoly feladat vár az idén, ugyanis a lányok pályára lépnek a Győrben esedékes Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

„Győrött az Európa-bajnokság legjobb hét csapata mellett szerepelünk, tehát hét olyan színvonalú csapattal találkozunk, mint amilyet a németek képviseltek. Jászberényben láthattuk, hogy kellő alázattal és akarattal ilyen ellenfelekkel szemben is lehet keresnivalónk. A közvetlen felkészülést a tanév befejezése után kezdjük, és bízom benne, hogy sokat tudunk együtt dolgozni, s nem lesz annyi hiányzónk, mint az Eb-selejtező előtt.”

Az Európa-bajnoki selejtezőtorna végeredménye
1. Németország 9 pont (9-1), 2. Spanyolország 6 (6-4), 3. Magyarország 3 (5-6), 4. Dánia 0 (0-9)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS