Indulhat a csúcsmászás!

Június elején vette kezdetét a Magyar K2 Expedíció, amely most mérföldkőhöz érkezett, hiszen három sikeres akklimatizációs kört követően Klein Dávid és Suhajda Szilárd megkezdte a csúcsmászást, a cél pedig az, hogy a hét közepén feljuttassák a magyar zászlót a Föld második legmagasabb hegycsúcsára, a 8611 méteres K2-re. A hegymászók a „hegyek királyaként” is emlegetett kolosszus legmagasabb pontjára oxigénpalack és teherhordók nélkül szeretnének feljutni első magyarként.

Három sikeres akklimatizációs körrel hangolódott Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Föld második legmagasabb hegycsúcsának megmászására. A 8611 méter magas K2 csúcsán még nem járt magyar hegymászó, így a Magyar K2 Expedíció tagjai történelmet írhatnak a héten. Dávid és Szilárd az utolsó akklimatizációs körét a múlt hét elején teljesítette, akkor 7400 méteres magasságig jutottak. A csúcsmászás során a tervek szerint először eltöltenek egy éjszakát a 6700 méteres magasságban elhelyezett kettes táborban, majd egy másik éjszakát a 7300 méteren elhelyezkedő hármas táborban alszanak, és végül a 8000 méteren, a négyes táborban eltöltött éjszakát követően indulnak a csúcsra július 25-én érhetnek fel a csúcsra.

Az első három akklimatizációs kör sikeres volt és a K2 időjárási körülményei is támogatták a hegymászók céljait, az utóbbi egy hét azonban izgalmas fejleményeket tartogatott, hiszen a fent tartózkodó serpa hegymászók rendkívül mély hóról számoltak be. Mindez az egyik legtapasztaltabb külföldi hegymászó, Mike Horn, és társa, Fred Roux múlt heti csúcsmászási kísérletét is meghiúsította. „Idén megszoktuk, hogy a Hegy jól viselkedik, mi pedig szinte gépies fegyelemmel használjuk ki az általa kínált lehetőségeket, hajtjuk végre az egyre újabb akklimatizációs köröket. Erre most… Jó lenne, ha a hó lejönne. Pár nap erős szél… Erős napsütés…” – spekulált két napja Klein Dávid. Mostanra azonban biztossá vált: a csúcsmászást néhány napon belül megkísérlik a magyarok, látva az időjárási ablakot, ami szélcsendet és csapadékmentes légkört jelent, reménykedve abban, hogy a hó is kezelhető mennyiségre húzódik vissza a csúcs közelében.

 

Három évvel ezelőtt – amikor Dávid és Szilárd is ott expedíciózott – a K2 nem kedvezett egy hegymászónak sem, abban az évben senki sem ért fel a „hegyek óriásának” csúcsára. Idén az időjárási viszonyok kedvezőbbnek tűnnek, egyedül a mély hó gátolhatja meg a csúcskísérletet. Dávid és Szilárd elégedett eddigi teljesítményével, erejük teljében vannak és eltökélten néznek a következő napok elé. Úgy érzik, hogy mind fizikailag, mind mentálisan készen állnak a kihívásra és lelkesen indulnak neki életük egyik legnagyobb kalandjának.