Íme, így nézne ki a BL következő szezonja

November közepén kezdődnek a legrangosabb európai kupasorozat, a férfiaknál a Fradi már a főtáblán startolna.

A férfi BL-ben kettő együttes az október végi selejtezőből csatlakozna a tizenkettes főtáblához, amely november 11-én és 12-én kezdődne. Itt két hatos csoportban küzdenének a csapatok a nyolcas döntőért, amely 2021. június 4. és 6. között lenne Hannoverben.

(az, hogy zártkapusak lesznek-e a találkozók vagy nem attól függ, hogy az adott országban, milyen előírások lesznek érvényben.)

A tíz csapat, akik a BL főtáblán kezdenének: Barceloneta, Dinamo Tbilisi, Ferencváros, Hannover, Jadran Herceg Novi, Jug, Marseille, Olympiakos, Pro Recco, Spandau.

A férfi Euro-kupa november elején kezdődne, ide csatlakoznak majd a BL selejtezőjéből “leesett” csapatok is. Két selejtező lenne majd a negyeddöntők következnének.

A nőknél decemberben startolna az Euroliga, a képlet a tavalyihoz hasonló lenne, tehát két selejtező majd az egyenes kiesés szakasz negyeddöntővel, elődöntővel és döntővel.

Az, hogy a Fradi mellett, mely magyar csapatok indulnának az európai kupaporondokon még nem jelent meg hivatalos hír, sem a Magyar Vízilabda Szövetségtől, sem pedig a csapatok részéről.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS