ICF szemle Szegeden

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) delegációja szerdán tájékozódott Szegeden, a Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-Kenu Olimpiai Központban a világbajnokság előkészületeiről. Az átépítés alatt álló pályán a víz magassága már elérte a versenyszintet.

A Maty-éri versenypályát már bójázzák, a rajtgépek telepítésének előkészülete is megkezdődött, valamint megérkeztek az új vízreszálló-stégek, és a média-ponton is.

„A szakemberek múlt héten hétfőn kezdték el vízzel feltölteni a pálya üres medrét, a legfontosabb, hogy már elértük a versenyszintet – mondta Schmidt Gábor, a világbajnokság szervezőbizottságának vezetője, aki maga is részt vett a szerdai bejáráson. –  Az már most kiderült, hogy a beruházás egyik legfontosabb eleme, a partvédelem jól sikerült. Az ICF illetékesei örömmel látták, hogy a versenyzők mostantól az eddiginél is magasabb kiszolgálást kapnak Szegeden. Több a vizesblokk és nagyobb lesz a versenyzői terület, ráadásul a sportolók idén már két szeparált pihenőhelyet is használhatnak, ahol felfrissülhetnek, a versenyt pedig közben óriáskivetítőn követhetik.”

A pályán a sajtó kiszolgálása is szintet lép, a média képviselői három légkondicionált helységben kapnak elhelyezést a főlelátó mögött. Elkészült az új média-stég is, amelyről minden eddiginél több fotós készíthet majd a mezőnyről felvételt szemből. A magyar szervezőbizottság a szerdai szemlén bemutatta az idei televíziós közvetítésre vonatkozó terveket is, az Antenna Hungária csapata 23 kamerával, valamint gocam-el, flycam-el és autós fahrt-kamerával követi majd a futamokat.

„A bejáráson szó volt arról is, hogy már 80 ország nevezett be a világbajnokságra, ez a következő hetekben a kilencvenet is elérheti. Arról is beszámoltunk az ICF-nek, hogy nagy az érdeklődés a nézők részéről, például az A-lelátóra már minden jegy elkelt. Örömteli, hogy nemcsak a hazai szurkolókat szólította meg az esemény, az eladott belépők 25 százalékát ugyanis külföldiek vették meg.” – tette hozzá Schmidt Gábor.