Ibra újra az Ajaxban?

A „De Telegraaf” című újságban úgy nyilatkozott az evtravagáns svéd  futballsztár, hogy pályafutása befejezését követően szívesen lenne egykori klubjának igazgatója.

Zlatan Ibrahimovics 2001 és 2004 között szerepelt a háromszoros BEK-győztes amszterdami alakulatban, amelynek színeiben 110 mérkőzésen 48 gólt szerzett. – Nem szoktam visszatérni oda, ahol előzőleg játszottam, de most kivételt tennék- mondta Ibra. – Tiszteletet parancsol az Ajax tavalyi BL-szereplése, hiszen a csapat a Real és a Juve kiverésével az elődöntőig menetelt.

A sztárfutballista jelenleg az MLS-ben focizik, szerződése 2019 végéig köti az LA Galaxy csapatához.

T.G.