Hosszú győzött és történelmet írt

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 100 méter vegyesen pénteken a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Budapest, 2017. július 27.
A harmadik helyezett Hosszú Katinka a nõi 200 méteres pillangóúszás döntõje után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A csütörtöki előfutamok során ugyan még csak a második időt úszta, az elődöntőből viszont már az első helyen jutott tovább a magyar kiválóság, akinek a 200 méter pillangó döntője után – mely során nagy hátrányt ledolgozva, óriási hajrával diadalmaskodott – nagyjából negyven perce volt a regenerációra.

Hosszú a dobogó felső fokáról a Himnusz után rögtön távozott, hiszen következett a vegyesúszás sprintszáma, ahol a háromszoros olimpiai bajnok rendkívül szoros csatában 57.36 másodperces idővel védte meg címét.

A 30 éves Hosszú a magyar úszósport történetének 1000. érmét szerezte felnőtt- és utánpótlás-világversenyeket együttvéve, s ez volt pályafutása 19. elsősége a 25 méteres kontinensviadalokon, amivel beérte az örökrangsor élén Cseh Lászlót.

Eredmények:
női 100 m vegyes, Európa-bajnok:
——————————–
HOSSZÚ KATINKA 57.36 másodperc
3. Marija Kamenyeva (Oroszország) 57.59
3. Jenna Laukkanen (Finnország) 58.62

(MTI-uszosport)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS