Hornyák: „Kollégámat nem ismerem személyesen”; Rebrov: „Nem számít, mekkora különbséggel vezetjük a bajnokságot” – edzői várakozások

NB I, 23. forduló

Budafok-Kisvárda, 14:45

Bese Balázs (Budafok kapusa):Jó kérdés, mert az eddigi két meccsen két különböző arcukat mutatták a kisvárdaiak. Augusztusban sok helyzetet dolgoztak ki ellenünk, Póser Dánielnek jócsán akadt védenivalója, novemberben viszont alig jutottak el a kapunkig. Én mindenesetre arra próbálom felkészíteni magam, hogy sok dolgom lesz, aztán ha nem, akkor legalább kellemesen csalódom majd. (budafokimte.hu)

Supka Attila (Kisvárda): – Persze, hogy fontosabb, hiszen el tudnánk távolodni attól a zónától, ami még veszélyesnek nevezhető. Szeretnénk, hogy ha tudnánk tartani a kedvezőnek mondható pozíciónkat a tabellán. A Budafok csapatát fiatal és tehetséges játékosok alkotják, jó futballt játszanak, de nekünk arra kell törekednünk, hogy a mi teljesítményünk legyen rendben. Ha stabilizálni tudjuk azt, ami az utóbbi időben nem működött, akkor nem lehet problémánk. (kisvardafc.hu)

Puskás Akadémia-Honvéd, 17:00

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): – Legelőször is úgy vélem, nagyon nehéz dolgunk lesz. A Honvéd nincs könnyű helyzetben, a kiesés ellen küzd, épp ezért veszélyes ellenfél. Jó csapatról beszélünk, minőségi játékosakkal, még akkor is, ha az eredményeik mást mutatnak. Bízom benne, hogy mi az Újpest elleni kupameccs után össze tudjuk rázni a csapatot, főleg regeneráció szempontjából. Reméljük, egészségügyileg mindenki százszázalékosan kész lesz a mérkőzésre – ha ez így lesz, bízom benne, hogy jó meccset játszunk és győzünk. Mint említettem, tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, de azon leszünk, hogy minden jól sikerüljön. A váltással szinte biztos, hogy új szellemi erőt kap a csapat, új motivációkat, új energiákat. Kollégámat nem ismerem személyesen, de az biztos, hogy a legutóbbi mérkőzéseken felélénkültek, szervezettebben futballoznak – ezt láttuk a Ferencváros és a Zalaegerszeg ellen is, még akkor is, ha végül alulmaradtak. Egyszóval a kispesti edzőváltás megnehezítheti a dolgunkat, de ha győzni akarunk, ezzel is meg kell küzdenünk. (pfla.hu)

Horváth Ferenc (Honvéd): – Erős csapattal találkozunk a szombati bajnokin, nem véletlenül áll a PAFC a tabella második helyén, nekünk azonban nem szabad ezzel foglalkoznunk. Fel kell készülnünk a riválisból, és arra kell fókuszálnunk, hogy a saját játékunkat tökéletesítsük, legyen meg a csapatban a szenvedély, figyeljünk oda egymásra, és akkor eredményesek lehetünk. (honvedfc.hu)

MTK Budapest-Ferencváros, 19:30

Michael Boris (MTK Budapest): – Meglepetést nem fogunk okozni a Fradinak, hiszen nagyon mély a keretük, tele vannak remek labdarúgókkal, akár egy teljesen friss csapatot ki tudnánka állítani a kupameccs után. Amit tehetünk az az, hogy jól játszunk, letámadunk, törekszünk a támadó focira, és nem adunk nekik gólszerzési esélyeket. A második mérkőzésen két-három helyzetünk volt, az első meccsen pedig Schönnek volt egy nagy lehetősége 1-0-nál, amit nem értékesítettünk. A helyzetkihasználásunknak ennél jobbnak kell lennie a győzelemhez, hiszen a Fradi a semmiből is el tudja dönteni a meccseket. Mint ahogy eddig is tettük, meg kell mutatni a topcsapatoknak, mire vagyunk képesek. (mtkbudapest.hu)

Szergej Rebrov (Ferencváros): – A szezon utolsó harmadában már kizárólag a magyar bajnokságra összpontosíthatunk. Nem számít, hogy jelenleg mekkora különbséggel vezetjük a pontversenyt, annak szellemében készülünk minden meccsre, hogy meg is őrizzük az előnyünket. Ne feledjük, még 11 meccs hátravan. A játékosok pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelentene az újabb bajnoki cím a Ferencvárosnak, mindez elegendő motivációt jelent mindannyiunk számára. Az MTK Budapest jó úton jár, hiszen jelenleg a negyedik helyen áll, harcban van a dobogós pozíciókért is. Több remek fiatal játékosa van, szóval érdekes meccsre van kilátás. Nem lesz könnyű dolgunk, kemény mérkőzésre számítok. (fradi.hu)