Hauge: “Készen állok, hogy a Milan játékosa legyek”

Jens Petter Hauge Milánóba tart és az indulása előtt a TV2 Sporten mikrofonjainak nyilatkozott.

Hétfőn este érkezett a hír, hogy a Milan mindenben megállapodott Hauge érkezéséről, aki kedden érkezik Milánóba és a tervek szerint holnap vesz részt az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

“Egyértelmű, hogy ez egy hihetetlenül nagy klub. A dolgok valósággá válnak és úgy gondolom, hogy készen állok, hogy a Milanban játsszak. Izgatottan várom, hogy mit hoznak a következő napok. Remélem, hogy minden jól fog menni. Ez egy olyan lépés, amelyet készen állok megtenni. Köszönettel tartozom a Bodo/Glimtnek az együttműködésért, amit a elmúlt napokban mutattak.” – mondta Hauge.

“Maldini? Volt néhány megbeszélés. Természetesen már várom, hogy személyesen beszéljek a klubbal. Ma főleg az utazásról és a tesztekről lesz szó. Nem tudom, hogy milyen hosszú szerződés van terítéken, de arra számítok, hogy a mai nap folyamán többet tudok majd erről.”

“Ez egy nagyszerű év számomra és izgalmas lesz megtenni az utolsó lépést.”

“Nem lesz könnyű elhagyni a Bodo/Glimtet, mert olyan lelkesedés alakult ki, amit nem tapasztaltam azóta, hogy a legmagasabb szinten játszok. Nehéz a távozás, de mindenki egyetért abban, hogy most kell megtennem.”

“Természetesen várom, hogy Ibrahimoviccsal játsszak együtt. Hosszú ideje játékban van és megpróbálok tanulni tőle. Eddig is követtem őt és felnéztem rá. Ha fele annyit elérek a pályafutásom alatt, mint ő, akkor boldog leszek.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS