Hat meccs lesz októberben, jön a milánói derbi

A Milan számára az Olympiacos elleni Európa Liga-meccsel kezdődik az október.

Új hónap, új remények. Októberben hat mérkőzés vár Gennaro Gattuso együttesére. Érdekesség, hogy mind a 6 összecsapás a San Siróban lesz, 5 alkalommal a Milan játszik hazai pályán, míg a milánói derbin az Inter lesz a pályaválasztó.

Október 4-én, azaz csütörtök este az Olympiacos látogat a San Siróba az Európa Liga csoportkörének második fordulójában. Mint ismert, a Rossoneri győzelemmel rajtolt a második számú kupasorozatban, míg a görög együttes döntetlent játszott a Real Betisszel. Néhány nappal később a tabella utolsó helyén álló Chievo lesz a Milan ellenfele a Serie A-ban, a meccset vasárnap délután rendezik 15:00 kezdettel.

Ezt követően két hét válogatott szünet következik és október 21-én jön a milánói városi derbi az Inter ellen. Négy nappal később Milan-Real Betis mérkőzést rendeznek az Európa Ligában, majd a csapat október 28-án a Sampdoriával találkozik.

A hónap utolsó mérkőzése október 31-én lesz a Genoa ellen. Ezt a meccset még az első fordulóban halaszottták el a genovai hídkatasztrófa miatt.

Októberi menetrend:

MILAN – OLYMPIACOS (Európa Liga)
Időpont: 2018.10.04. 18:55
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – CHIEVO (Serie A)
Időpont: 2018.10.07. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
INTER – MILAN (Serie A)
Időpont: 2018.10.21. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – REAL BETIS (Európa Liga)
Időpont: 2018.10.25. 18:55
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – SAMPDORIA (Serie A)
Időpont: 2018.10.28. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – GENOA (Serie A)
Időpont: 2018.10.31. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó

 

The post Hat meccs lesz októberben, jön a milánói derbi appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS