Hajnal Tamás százmilliót is megér

Hajnal_Tamas1.jpgA magyar válogatott irányítóját német élvonalbeli csapatok próbálják elcsábítani a Kaiserslauterntől.

Hajnal szerződtetése óta vezéregyénisége a Kaiserslauternnek, az egykor szebb napokat látott, jelenleg a másodosztályban vitézkedő klub jó vásárt csinált vele, mikor megszerezte a belga St. Truidentől. A középpályás csapata jelenleg nem áll jól a feljutásért vívott harcban, csak a hatodik a másodosztályban, ezért Hajnalnak érdemes elgondolkoznia, mihez kezd a szezon végeztével, ha nem jön össze a feljutás.

Érdeklődőben nincs hiány, az első osztályú Hannover és az Aachen is tárt karokkal várná a futballistát, akinek a szerződésében van egy pont, mely szerint a feljutás elmaradása esetén klubjának el kell engednie német élvonalbeli érdeklődés esetén. A középpályás kivásárlási ára 400 ezer euró, ami mintegy százmillió forint, a szezonban öt gólnál és legalább kétszer ennyi gólpassznál járó Hajnal azonban bizonyította, hogy megéri – a nemzetközi viszonylatban egyébként nem magas – árát.

www.sanmsungsport.hu