Gyűlnek a klasszisok a veterán Eb-re

Több szempontból is érdemes minél hamarabb benevezni a 2019-es budapesti veterán asztalitenisz Európa-bajnokságra.

A januári World Tour-verseny és az áprilisi világbajnokság után a nyári veterán Európa-bajnokság lesz a 2019-es év harmadik nagy asztalitenisz-eseménye Magyarországon, azon belül Budapesten.

A sportágban a veteránoknak rendezett világversenyeken gyűlik össze a legnagyobb mezőny, így van ez az Európa-bajnoksággal is, ezért maximálni kell az indulók létszámát. A budapesti Eb-n legfeljebb 3000 játékos vehet részt, és a nevezők számra már átlépte a 2300 főt!

E mellett azért is érdemes az eddig hezitálóknak mihamarabb benyújtani a nevezésüket, mert minél később teszik ezt meg, annál többe kerül a nevezési díj. December 15-ig például csak 150 eurót kell fizetni, ami a végső szakaszban már 240 euró lesz. A verseny a BOK-csarnokban kerül megrendezésre, ahol 120 asztalon zajlanak majd a mérkőzések.

A június 29-től július 6-ig tartó Eb-n sok német szót hallhat majd az ember, mivel az eddigi nevezések harmada Németországból érkezett! A top 3 nemzet közé még a csehek és a svédek fértek be. A veterán-világversenyeken rendszerint a magyarok is szép számmal képviseltetik magukat, és az érmekből is elhoznak jó néhányat. Frank Béla például a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerte a 60-65 év közötti korosztályban, és a Las Vegas-i vb-n is első lett.

„A vébé előtt azt mondtam, hogy ott nyilván esélytelen leszek, de most már ilyet nem mondok. Azt sem, hogy megnyerem az adott versenyt, de ezek után már nem tekintem magam esélytelennek” – mondta Frank Béla a Las Vegas-i sikere után.

A magyar indulók névsorát böngészve sztárok sokaságával találkozhatunk. Leadta nevezését például Bátorfi Csilla, de a legutóbbi férfi aranygenerációnk nagy triója is, azaz Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor.

Az egyéni versenyszámokban az 50-60 év közötti férfiak küzdelmére neveztek a legtöbben (mintegy 500 fő), és a hölgyek között is ezt a korosztályt képviselik a legtöbben. Ez egyébként a második legfiatalabb korosztály az Eb-n a 40-50 év közöttiek után.

A 2018-as veterán-vb-n a sok résztvevő mellett a helyszín, Las Vegas is fokozta a remek hangulatot. Budapest kevesebb kaszinót tud ígérni, látnivalóban azonban itt sincs hiány. A szervezett programok közül többek között dunai hajós kirándulásra és balatoni látogatásra is befizethetnek az Eb résztvevői.