Gattuso szerint folytonosság kell az eredmények terén

A Milan csütörtök este az Olympiacost fogadja az Európa Ligában. A piros-feketék az első fordulóban győztek Luxemburgban, most pedig hazai pályán játszanak a görög együttes ellen. Gennaro Gattuso szerda délután sajtótájékoztatót tartott.

“A Serie A stílusa eltér Európa többi részétől, hiszen az olasz bajnokság sokkal taktikusabb, viszont lassabb. Európában nem lehet senkit sem alábecsülni. Az Olympiacos nagyon jól játszik, egy támadó szellemű csapatról van szó, amelyben sok tapasztalt játékos van. Lesz néhány változtatás a kezdőcsapatban, de nem olyan sok, mint Luxemburgban. Folytonosságra van szükségünk és vissza kell nyernünk a szilárdságunkat a pályán. A valódi fordulópont akkor következhet be, amikor elérjük a folytonosságot az eredmények tekintetében. Helyes mentalitásra van szükségünk. Az első célunk az Európa Ligában, hogy továbbjussunk a következő körbe. Lehetetlen lenne megjósolni, hogy megnyerhetjük-e a trófeát vagy sem. Először meg kell látnunk, hogy milyen erőnléti állapotban leszünk februárban.” – nyilatkozta Gattuso az újságíróknak.

“Sassuolo elleni meccs? Az első 20-25 percben küszködtünk a Sassuolo ellen. Úgy akartunk nyerni, hogy nem kapunk gólt. Serie A? Az Inter és a Fiorentina erős erőnlétileg, míg a Napoli és a Lazio nagyon technikás csapat. Erős csapatokkal lesz a harc a Bajnokok Ligájáért. Vissza kell szereznünk az elhullajtott pontokat, meg kell tanulnunk lezárni a mérkőzést és hordozni a nyomást.”

“Higuaín? Hihetetlen képességekkel rendelkezik, meg kell teremtenünk a feltételeket, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. Nyilvánvalóan remélem, hogy mindig a rendelkezésemre fog állni. Értékelni fogjuk az állapotát és lehet, hogy játszani fog. Caldara? Még érez egy kis fájdalmat. Minden szükséges kezelésen részt vesz és reméljük, hogy a nemzetközi szünet után visszatérhet. Conti? Zöld utat kapott az orvosoktól, hogy a csapattal végezzen gyakorlatokat az edzéseken. Cutrone? Hatalmas erőfeszítéseket tesz és egy példa lehet mindenki számára. Mindig szenvedéllyel dolgozik, de még nincs 100 százalékos állapotban. Még a szabadnapján is Milanellóban maradt és azon dolgozott, hogy jobb állapotban legyen, emellett részt vett néhány kezelésen is.”

“Zapata még nem tud 90 percet végigjátszani, de jelen pillanatban meg kell adnunk neki a lehetőséget kezdőként a bizonyításra. Nagy lelkesedéssel edz és sokat segít az öltözőben. Mindent belead és csak arra kell figyelnie, hogy az egész meccsen koncentrált maradjon.”

A napokban az olasz sajtóban felmerült annak a lehetősége, hogy a Milan januárban fél évre kölcsönveszi Zlatan Ibrahimovicot a LA Galaxytól. Gattuso reagált a pletykákra.

“Ibrahimovic? Nagy szeretettel a legjobbakat kívánom Zlatannak a születésnapja alkalmából. Még 37 évesen is képes lövöldözni a gólokat. Nem fogom kommentálni az átigazolási pletykákat, kérdezzék inkább Maldinit, Leonardót vagy Scaronit. Csak azokról a játékosokról beszélek, akik jelenleg a csapatomban vannak.”

Jack BONAVENTURA: “A múltban a Milan mindig is főszereplő volt a nemzetközi porondon. Kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy visszatérjünk a múlt sikereihez. Ebben a szezonban megpróbálunk jobban teljesíteni, mint tavaly. Erősebbek vagyunk és több tapasztalattal rendelkezünk. Mindig megpróbálom a legjobbat nyújtani, talán az olasz játékosok sokkal alulértékeltebbek, mint a külföldiek. Új szerződés? Még nem beszéltünk róla. Majd ha eljön a megfelelő idő, leülünk a klubbal.”

“Gattuso? Visszahozta a lelkesedést és csodálatos légkört teremtett. Az érkezése óta minden játékos kiteljesedett, beleértve magamat is. Valószínűleg ez az elmúlt néhány év legerősebb Milanja.”

The post Gattuso szerint folytonosság kell az eredmények terén appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS