Gattuso: “Nyernünk kell, nagy szükség van a 3 pontra”

Gennaro Gattuso megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját.

A Milan csütörtök este az Empoli ellen lép pályára a Serie A 6. fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót kénytelen lesz kihagyni Gonzalo Higuaín, aki kisebb fizikai problémával bajlódik és elővigyázatosságból kimaradt a keretből.

“Meg kell nyernünk a mérkőzést. Nem várok tökéletes meccset, de három ponttal kell hazatérnünk. Nem lesz könnyű, az ellenfél nagyszerűen járatja a labdát és a csatáraik jól mozognak. Nagy szükségünk van a három pontra.” – mondta Gattuso.

“Négy év telt el, mióta a Milan utoljára gólt szerzett az Atalanta ellen a San Siróban, de nyerni akartunk. Azt gondolom, hogy úgy játszottunk ahogy kell, aztán kikapcsoltunk. 25 perc alatt 6-7 lövés érte a kapunkat és úgy tűnt, hogy nem találjuk az ellenszert. Jó futballt játszunk, de amikor túl sok helyet engedünk az ellenfélnek, akkor vissza kell lépnünk és sokat küszködünk.”

“Ezekben a pillanatokban félre kell tennünk a haragot és meg kell találnunk a nyugalmat. A lehető legkevesebb beszédre van szükség. Sok pontot veszítettünk az úton, de nem nyújtunk rossz teljesítményt. Az üvöltés és az asztalra csapás haszontalan. Továbbra is hinnünk kell az erőnkben. Egyetértek a klubbal, hogy célunk javítani az ötödik-hatodik helyezésen. Nyugalmat kell sugároznom a csapat felé és ki kell javítanom azokat a dolgokat, amely által nincs meg a folytonosság a játékunkban. Ha elemezzük a mérkőzéseket, akkor látható, hogy mindegyiket megnyerhettük vagy elveszíthettük volna. Kapott gólok és a mentalitás? Volt egy időszak a milanos pályafutásom alatt, amikor Carlo Ancelotti volt az edző és sok gólt kaptunk. Aztán volt egy olyan periódus, amikor 1-0-ra vezettünk, majd csapatként játszva lezártuk hátul a területeket és az ellentámadásokra játszottunk. Ancelotti kért minket erre.”

“Az előző szezonban amikor előnybe kerültünk, többnyire megnyertük a mérkőzéseket, idén viszont sok gólt kaptunk. A csapataim általában mindig kevés gólt kaptak, így ezen javítanunk kell. Nem mi vagyunk az egyetlen fiatal csapat. Fejlődnünk kell és nem szabad kifogásokat keresni. Nem várhatunk, meg kell érteni, hogyan tudjuk elkerülni a kapott gólokat és nem szabad esélyt adni az ellenfélnek. Jelenleg 2-0-s előny esetén sem érezném magam kényelmesen, mert az ellenfél első helyzetéből történhet valami. Nem mondhatok semmi rosszat a csapatról. Amikor a játékosok nagy elkötelezettséggel és profizmussal dolgoznak a szabályokat betartva, akkor nincs szükség a keménykezűségre. Nem szeretek jelenetet csinálni, különben elveszíted a hitelességedet. Ha valaki nem viselkedik helyesen, ahogy Kalinic az előző szezonban, természetesen beavatkozok, de most a játékosok követnek engem és nem értem, hogy miért kellene kemény stílust használnom.”

“Jobb szervezettségre van szükségünk, nem elég amit csinálunk. Hibák történhetnek, de folytatnunk kell a munkát 100 százalékos koncentrációval.”

“Bonaventura? Ha brazil nemzetiségű lenne, akkor sokkal nagyobb értéke lenne. A labdarúgás a lelkében van és nagyon technikás. Cutrone? Minden rendben ment az edzésen. Örülünk, hogy visszatért, mivel fontos játékos számunkra. Caldara? Gyulladás van az ágyékában, de már elkezdte a futást. Suso? Mindig is kedveltem a játékát. Ugyan nem szerzett sok gólt, de jobban örülnék, ha inkább minden meccsen két gólpasszt osztana ki. Úgy gondolom, hogy hamarosan megszakad a góltalansági időszaka. Jól teljesít és továbbra is így kell folytatnia.”

The post Gattuso: “Nyernünk kell, nagy szükség van a 3 pontra” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS