Gattuso: “Ki kell lábalnunk ebből a nehéz helyzetből”

A Milan ezúttal az Empoli ellen veszített pontokat, miután sorozatban harmadik döntetlenjét játszotta a Serie A-ban. Gennaro Gattuso szerint mindent el kell követni annak érdekében, hogy a csapat kilábaljon ebből a negatív időszakból.

“Rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki az első félidőben és a második félidőben egyaránt. Egy hiba megtörténhet még akkor is, ha nagy árat fizettünk érte. A probléma abban rejlik, hogy nem tudjuk lezárni a mérkőzéseket. 17-18 alkalommal rúgtunk kapura úgy, hogy egy olyan fontos játékosunk hiányzott, mint Higuaín. Borininek alkalmazkodnia kellett a szerepkörhöz. Újra egy balszerencsés végkimenetről beszélünk, de előre kell tekintenünk és dolgoznunk a befejezésen. Amikor már rendszeresen hibákat követünk el és jól játszva sem sikerül nyerni, az eléggé kiábrándító. Ilyenkor elvész a nyugalom, ezt nem tudom elrejteni. A játékosok mindent megtesznek, meg kell nyugodnunk és dolgoznunk kell. Nem vagyunk nagy csapat, sokkal pontosabbnak és határozottabbnak kell lennünk a kapu előtt, ez minden, ami hiányzik.” – nyilatkozta Gattuso az Empoli elleni döntetlen után.

“Fejlődnünk kell és ki kell javítanunk a hibáinkat. Keveset kockáztattunk, de most nyugalomra és munkára van szükség, az eredmények jönni fognak. Sok mérkőzésen gólt kapunk és erre ráfizetünk mentális szinten. Romagnoli? Nincs mit mondanom neki. Ha beszélnem kell vele, akkor azokkal is szükséges, akiknek négy vagy öt helyzetük volt és mégsem sikerült betalálni. A hibák megtörténhetnek, azt kell megakadályoznunk, hogy ezekért nagy árat fizessünk.”

“Caldara? Sérüléssel bajlódik. Lesz helye a csapatban, ő egy nagyon intelligens srác és fontos képességekkel rendelkezik. Remélhetőleg a lehető leghamarabb felépül. Higuaín? Reméljük, hogy vasárnap újra velünk lesz. Van egy kisebb sérülése, de nem komoly. Meglátjuk, hogy mit mondanak az orvosok.”

Gattusónak nincs sok ideje felrázni a csapatot, hiszen vasárnap este a tabella élmezőnyében tanyázó Sassuolo lesz az ellenfél, amelyben Manuel Locatelli mellett Kevin-Prince Boateng is alapember.

“Minden mérkőzés fontos, ahogyan a csütörtöki is az volt. Az eredmények tekintetében nem vagyunk a legjobb periódusban. Nem elég, amit csinálunk. Mindent meg kell tennünk, hogy kijussunk ebből a nehéz időszakból. Ez kemény munkával és önbecsüléssel sikerülni fog.” – tette hozzá.

The post Gattuso: “Ki kell lábalnunk ebből a nehéz helyzetből” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS