Gattuso: “Készen állunk visszavágni a Bologna ellen”

Ma este újabb idegenbeli mérkőzés vár a Milanra. A piros-feketék a Serie A 16. fordulójában a Bolognával néznek szembe, amelynek kispadján Filippo Inzaghi ül. Gennaro Gattuso, a Milan trénere megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját.

“Kulcsfontosságú mérkőzés lesz és ez egyfajta tesztnek ígérkezik, hogy kiderüljön mennyire játszunk jól és hogyan reagálunk a nyomásra. Vissza kell vágnunk a csütörtöki vereség után. Inzaghinak és nekem is nagy a tét, nyilván ez része a munkánknak, de a barátságunk és az egymás iránti tiszteletünk örök.” – nyilatkozta Gattuso.

“Ugyanazt a teljesítményt akarom látni a csapatomtól, mint Görögországban, de ezúttal egyéni hibák nélkül. Az Olympiacos ellen teljesen kiengedtük a kezünkből a mérkőzést és megzavarodtunk bizonyos szituációkban. A kezünkben volt a mérkőzés, de elhatározás és düh nélkül nem tudjuk elérni azt, amit akarunk. Teljes mértékben vállaljuk a felelősséget az eredményért, ami továbbra is fájó pont marad számunkra. Én vagyok az első, aki hibázott és bolondot csináltunk magunkból. A továbbjutás már az utolsó forduló előtt is veszélybe került, hiszen korábban is számos hibát vétettünk. Kicsit szíven ütött, amikor könnyeket láttam az öltözőben a meccs után.”

“A játékosaim megérdemlik a tiszteletet. Sokszor hallom, hogy a játékosok jönnek mennek és sokat kell fejlődnünk. Ezt a szakmai stábommal megértettük, de szakmailag és emberileg nem kérhetek ennél többet a csapattól. Még 3-4 meccsünk van hátra az évben és nincs helye a hibáknak. Több folytonosságra és nagyobb elszántságra van szükség.”

“Óvatosnak kell lennem Romagnolival és Musacchióval, mert nem szabad siettetni a visszatérést. Nem akarom kockáztatni, hogy Alessio vádlisérülése kiújuljon. Meglátjuk, hogy pályára fog-e lépni. Musacchio is komoly sérüléssel bajlódott. Conti? Készen áll. Csak rajtam múlik, hogy mikor küldöm harcba. Beszéltem Higuaínnal és ő a legcsalódottabb a jelenlegi helyzet miatt. Szükségünk van a góljaira, de elsősorban a tapasztalatára és a karakterére. Arra kell törekednie, hogy hozzáadott érték legyen és motiválja a csapattársait. Bakayoko egy sokoldalú játékos, aki a fizikai adottságai és a taktikai készségei által belső középpályásként és védekező-középpályásként is tud játszani.”

“Átigazolási időszak? Tudom, hogy vannak korlátaink és korlátozva vagyunk, de nincs értelme annak a sok dolognak, amiket olvasok vagy hallok a játékosokról. Soha nem beszéltem Ibrahimoviccsal, de tudtam, hogy van esély rá és azzal is tisztában voltam, hogy nehéz lesz. Én azokat a játékosokat edzem, akik a rendelkezésemre állnak és a vezetőség tudja, hogy milyen típusú játékosokra van szükségünk.”

The post Gattuso: “Készen állunk visszavágni a Bologna ellen” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS