Gattuso: “Az Olasz kupa egy fontos cél a Milannak”

A Milan ma este a Laziót fogadja a San Siróban az Olasz kupa elődöntőjében. A két csapat az első találkozón gól nélküli döntetlent játszott egymással. A másik ágon Atalanta-Fiorentina meccset rendeznek a fináléba jutásért.

“Nagy a tét és a Lazio elleni kupameccs kulcsfontosságú. Az első mérkőzésen küzdöttünk, de a Lazio elleni mérkőzéseinken mindig óriási a harc. Gól nélküli döntetlenről várhatjuk a visszavágót és ahogy korábban is mondtam, mindent bele kell adnunk, mert ez egy fontos cél a Milan számára. Alapvető fontosságú, hogy bejussunk az Olasz kupa döntőjébe, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű és nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk a Lazio ellen.” – nyilatkozta Gattuso a meccs előtt.

“Hozzánk hasonlóan vannak más fáradt csapatok is. Biztos vagyok benne, hogy 57-60 ezer ember előtt nagyszerű mérkőzés lesz. Két héttel ezelőtt volt néhány vita, de okosnak kell lennünk és tovább kell lépni, hogy példát mutatni az olasz futballnak. Készen kell állnunk. Alázatosan és tiszteletteljesen kell viselkednünk. Csak a pályára szabad koncentrálni és mindent félre kell tenni. Hosszú évekre nyúlik vissza a barátságom Simone Inzaghival és azt hiszem, hogy a saját erőnkből mindent meg fogunk tenni a jó viselkedésért. Köszöntjük egymást a meccs előtt és utána csak a focira összpontosítunk. Győzzön a jobb csapat.”

“A Parma ellen az első félidőben nagyon alacsony intenzitással játszottunk. Egyáltalán nem nyűgözött le a mérkőzéshez való hozzáállásunk. Úgy gondolom, hogy a legfőbb probléma nem a formáció, sokkal inkább a bizonyos meccsekhez való hozzáállás vagy ahogyan pályára lépünk. Tanulni kell az előző meccsből, hiszen alapvetően 45 percet odaadtunk az ellenfélnek. Azokat a játékosokat részesítem előnyben, akik teljes mértékben megbízhatóak fizikailag, technikailag és taktikailag. Ahogy korábban mondtam, Paquetá még csak nemrég tért vissza a sérülésből, de lehet, hogy kezdő lesz. Értékelni fogjuk az állapotát.”

“A Lazio egy olyan csapat, amely sok gólszerzési lehetőséget alakít ki, erős fizikailag, gyors és technikás. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne kapjunk gólt. Hazai pályán játszunk és az ellenfélnek minden gólja duplán értékes, ezért nagy mérkőzés lesz. Remélem, hogy sikerül megszerezni a győzelmet nem csak magunk miatt, hanem a szurkolóink miatt is.”

“A fő prioritásom az, hogy a játékosaim harapjanak és egy sikerre éhes illetve kiegyensúlyozott csapatot akarok látni a pályán, amely mindent belead a győzelemért.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS