“Galliani, én nem akarok távozni a Milanból”

Zlatan Ibrahimovic a GQ magazinnak adott interjújában beszélt a Milannál töltött időszakáról, a 2012-es távozásának körülményeiről és a Mino Raiolával való megismerkedéséről is.

“A régi Milan vezetőség nagyszerű volt. Számomra Galliani egy fantasztikus igazgató. Mindent megtett a csapatért, de volt tekintélye is. Amikor nem tetszett neki valami, azt elmondta szemtől szembe. Ha jól mentek a dolgok, bizalmat adott. Két év után azt mondtam neki: »Galliani, én nem akarok távozni, jól érzem magam a Milanban.« A tengeren nyaraltam és megláttam, hogy 30 másodpercen belül 5 nem fogadott hívásom volt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy valami gond van. Felhívtam Raiolát és azt mondta, hogy a PSG-be küldtek.” – mondta Ibrahimovic a GQ magazinnak.

“Az olaszországi játék és élet tett azzá, aki ma vagyok. Korábban csak egy csatár voltam, de nem annyira jó csatár. Capello sokat tanított nekem. Gyakran azt mondta, hogy azért kell dolgoznom, hogy gólokat szerezzek és a gólokkal segítenem kell a csapatomat. Csak ez számít, más nem. Capello ösztönzött engem. Minden nap edzés után 5 vagy 6 védővel a nyakamon a kapu elé állított és egy órán keresztül jöttek a beadások. Ezáltal lettem az, aki vagyok.”

Ibrahimovic visszaemlékezett egy 2010-es milánói derbire és a párharcra Materazzival.

“Kiharcoltam egy tizenegyest, miután Materazzi szabálytalankodott velem szemben. 1-0 a Milan javára. A második félidőben Materazzi provokált és egy taekwondo rúgással a kórházba küldtem. Stankovic megkérdezte tőlem, hogy miért tettem ezt. Ezt válaszoltam: »Négy éve várok erre a pillanatra, ezért!«”

Az ügy előzménye 2006-ból: “Egy Juve-Inter meccs volt és Materazzi gyilkos szerelése után megsérültem. Lementem, hogy ápoljanak. Csak azért akartam visszamenni a pályára, hogy törlesszek. Nem felejtem el, ha valaki ilyet csinál velem. Két perc múlva túl nagy fájdalmat éreztem és nem tudtam folytatni.”

“Az első milánói derbimen a Milan játékosaként minden Inter szurkoló ellenem volt. Ez feltüzelt, de ha nem tudod kontrollálni magad, akkor elveszítheted a fejed és butaságot csinálhatsz.”

Ibra mesélt arról, hogy miért szerződött a Los Angeles Galaxybe.

“Személyes változáson mentem keresztül. Megsérültem a Manchester Unitedben és folytathattam volna ott, de több időre volt szükségem ahhoz, hogy csúcsformába lendüljek. Amikor jött a lehetőség, azt mondtam magamnak, hogy talán szükségem van a friss újrakezdésre. Nem akartam csalódást okozni az edzőnek. Két év után azt mondtam, hogy elég. Nagyszerű időszak volt, de itt az ideje visszatérni Európába.”

A svéd csatár azt is elmondta, hogy hogyan ismerkedett meg az ügynökével, Raiolával.

“Az Ajaxban voltam és éppen ügynököt kerestem. Az egyik barátom, Maxwell azt mondta nekem, hogy ismer egy bizonyos ügynököt, aki egy maffiózó, de nagyon jó. Kértem, hogy beszéljen vele és kérdezze meg, hogy hol találkozhatnánk. Másnap Maxwell egy lezárt borítékkal tért vissza. Kinyitottam és elolvastam Raiola üzenetét: »Ba**meg. Szerezz több gólt, hogy bárkinek eladhassalak.« Elküldött a fenébe és azonnal tudtam, hogy olyan, mint én.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS