Fölényes Milan-siker a második felkészülési meccsen

A Milan szombat délután Milanellóban fogadta az olasz harmadosztályban szereplő Modenát és 5-0-ra győzött az előszezon második felkészülési mérkőzésén. Brahim Diaz és Rafael Leao is 1 góllal illetve 1 gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, valamint betalált Fikayo Tomori, Rade Krunic és Theo Hernández is.

A Milan már a 2. percben vezetést szerzett, tulajdonképpen az első támadásából. Brahim Diaz egy remek cselt követően Theo Hernándezzel kényszerítőzött és nagyon higgadtan a kapuba gurította a labdát (1-0). Három perccel később jött az újabb Milan-találat: Brahim beadását Leao bólintotta a kapuba (2-0).

Mindössze tíz perc leforgása alatt háromgólos előnyre tett szert Stefano Pioli együttese, miután a 9. minutumban Bennacer tette középre a labdát és a legmagasabbra emelkedő Tomori volt eredményes fejjel (3-0). A 19. percben Rafael Leao kapott labdát a bal szélen, majd nagyszerűen ívelt középre és Krunic közvetlen közelről fejjel vette be az ellenfél kapuját (4-0).

Az első félidő hajrájában szabadrúgást végezhetett el a Milan: Bennacer gurította le Theo Hernándeznek, aki hatalmas erővel a kapuba bombázott (5-0).

A második félidőre Stefano Pioli számos poszton cserélt, így pályára lépett többek között Caldara, Ballo-Touré, Daniel Maldini, Hauge és Colombo is. A piros-feketék a második játékrészben már kevésbé voltak hatékonyak. A hajrában Daniel Maldini tizenhatoson belüli lövését kiütötte a kapus, majd nem sokkal később Castillejo labdája elsuhant a kapufa mellett. A 86. percben Colombo került helyzetbe a tizenhatos előterében, de a lövését szögletre ütötte a kapus.

Az eredmény nem változott az utolsó percekben sem, így a Milan 5-0-ra győzött.

MILAN – MODENA 5-0
Időpont: 2021.07.24. 17:00
Helyszín: Milanello
Játékvezető: Maggio
Gólszerzők: Diaz (2.), Leao (5.), Tomori (9.), Krunic (19.), Theo (43.)

KEZDŐCSAPAT:

1. félidő:

Tatarusanu
Gabbia, Tomori, Romagnoli, Theo
Tonali, Bennacer
Saelemaekers, Diaz, Krunic
Leao

2. félidő:

Tatarusanu
Conti, Gabbia, Caldara, Ballo-Touré
Robotti, Tonali
Castillejo, Maldini, Hauge
Colombo

GÓLOK: