Fókuszban a párosok a kedden rajtoló Európa Játékokon

Vasárnap elutazott a magyar kajak-kenu válogatott a minszki Európa Játékokra, amely gyakorlatilag a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A versenyek kedden délelőtt kezdődnek és csütörtökig tartanak.

„A válogatók eredményei alapján erős csapatunk van, bár egy kicsit stresszesebnek tűnik most ez az Európa Játékok, hiszen például a női mezőny is egy komoly terhelésen ment át, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is – kezdte Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Mindenki tudja, hogy az év fő versenyen a világbajnokság lesz, hiszen ott osztanak kvótákat, így érem szempontjából semmilyen elvárás nincs a csapat felé Minszkben. Most felmérjük a nemzetközi mezőnyt, és megpróbálunk még fejlődni a világbajnokságig.”

A kapitány elárulta, hogy az újonnan alakult egységek közül a két 1000 méteres férfi páros, a Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajakos és az első felnőtt világversenyére készülő Kiss Balázs, Dóri Bence kenus egység van fókuszban. „Az Európa Játékok után döntünk arról, hogy hogyan megyünk tovább a világbajnokságra. Itt dől el az is, hogy érdemes-e ezzel a két párossal is foglalkozni, vagy esetleg kell még válogatót rendeznünk, de nagyon remélem, hogy mindkét egységünk úgy fog szerepelni, hogy pont kerül az ügy végére.”

A minszki játékok kajak-kenu versenyei kedden délelőtt rajtolnak az előfutamokkal és csütörtökön zárulnak. A teljes programot ide kattintva lehet megnézni.

A magyar válogatott Európa Játékokon induló kerete:
K1 200 m: Birkás Balázs
K1 1000 m: Kopasz Bálint
K1 5000 m: Kopasz Bálint
K2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

C1 200 m: Hajdu Jonatán
C1 1000 m: Kiss Tamás
C2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence

NK1 200 m: Kozák Danuta
NK1 500 m: Kozák Danuta
NK1 5000 m: Bodonyi Dóra
NK2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
NK2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
NK4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika

NC1 200 m: Nagy Bianka
NC2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Tartalék: Lucz Dóra