Férfi válogatott: itt a Világkupa-keret

marcztamas2017vizesvb01

Märcz Tamás az Eb-hez képest jónéhány helyen változtatott. 

marcztamas2017vizesvb01

Kardos Gergely, Jansik Szilárd, Nagy Ádám, Német Toni, Pásztor Mátyás, és Vadovics Viktor nem volt ott az Eb-n, most lehetőséget kapnak ők is, hogy bizonyítsák, ott a helyük a csapatban. A kapitány 14 névből, tizenhármat vihet majd Berlinbe.

Märcz Tamás így kommentált a keretkijelölést: „A Világkupa a legtöbb rivális számára a következő világbajnokságra való kvalifikáció miatt fontos, ami viszont nekünk a Világliga-ezüsttel már megvan. Ezért a korábbi elképzelésekhez tartva magam olyan keretet hirdettem, amely jövőbeli előremutató döntések is egyben, ami az Európa-bajnoki szereplés tükrében esetleges posztokra való helykeresést is jelent. Ez egy bátor, leginkább fiatalokkal teli keret, akik közül jónéhányan nem voltak még soha, vagy először az Európa-bajnokságon voltak világversenyen, s akiknél fontos, hogy minél előbb odakerüljenek a nemzetközi élvonalba, tapasztalatokat szerezzenek, és van realitása annak, hogy néhány éven belül stabil felnőtt válogatottak legyenek – fejezte be az mvlsz.hu-nak.

A Világkupa-keret:

Kapusok: Kardos Gergely, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Jansik Dávid, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Ádám, Német Toni, Pásztor Mátyás, Pohl Zoltán, Vadovics Viktor, Zalánki Gergő

FINA Férfi Világkupa (Berlin, szeptember 11-16.)

Csoportbeosztás:

A-csoport: Ausztrália, Németország, Magyarország, Japán

B-csoport: Horvátország, Szerbia, Dél-Afrika, Egyesült Államok

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS