Férfi Ob I/b: Erősített az YBL

általanos kép0123

A második vonalban szereplő együtteshez ketten is érkeztek a tél folyamán. 

általanos kép0123

Jól szerepel az YBL a férfi Ob I/b-ben. A csapat a B-jelű csoportban a második helyen tanyázik, két egységgel lemaradva a listavezető KSI mögött.

Nos, a napokban jelentette be a gárda hivatalosan, hogy a télen Kibédi Botondot és a Nagykanizsából Major Martint sikerült megszerezniük.

A két új játékosról így számolt be a csapat facebook oldalán.:

Korábbi cikkünkben már bemutattuk Kibédi Botondot, aki újonnan érkezett hozzánk a tél folyamán. De nem ő az egyetlen, hiszen a Kanizsa csapatától visszatért hozzánk Major Zoltán, akit különösebben nem kell be mutatnunk azoknak, akik figyelemmel kísérték csapatunkat az elmúlt években.

Zoli utánpótlás bajnok volt a KSI-vel, Magyar bajnoki 6. helyezett a Ferencvárossal. Az YBL színeiben OBI/B bajnok, de ezen kívül többször segítette csapatunkat érmekhez is illetve tagja volt az YBL 2013/14-es OB I-es csapatának. Nyáron szerepelt a MAFC együttesében, mely a budapesti FINA Masters VB-n bronz érmet szerzett. Mivel jól ismeri a csapatot Zoli, többekkel hosszú éveket játszott együtt, joggal bízhatunk abban, hogy visszatérésével tudja segíteni egyesületünket a kitűzött célok elérésében!

A sikert pedig nem váratott magára sokáig, hiszen szombaton a sportiskolások elleni rangadón ötöt is vágott a két játékos és 10-10-es eredményt ért el a csapat az eddig 100%-os KSI ellen.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS