Férfi Ob I: A Fradi botlott, az OSC nyerte a szuperrangadót

Az újbudai gárda nagy fegyvertényt hajtott végre, és előnybe került a bajnokságban.

Fptó: OSC Waterpolo / facebook

Két veretlen, 100 százalékos csapat szuperrangadóját játszották a Komjádiban.

Nos, az első negyedben bekezdtek a hazaiak, három perc leforgása alatt 2-0-ra elhúztak, Gór-Nagy és Német révén. A különbség azonban egyre olvadt az első negyed végeztével, hiszen Kovács akciózott egyet. A második nyolc percben kis időre át tudta venni a vezetést Vad Lajos csapata, Randjelovics találatával, 2-3. Ezek után azonban Younger majd Kállay mattolta az OSC kapusát, így 5-3-ra ment a Fradi a nagyszünetben.

A fordulás után rákapcsolt az OSC, a negyed derekán már egál volt az állás, majd a hajrában érkezett Manhercz találata, ezzel már vezetett az újbudai gárda, 5-6. Az utolsó negyedben többször két gólosra hízott az OSC előnye, ami maradt is a végig, így a címvédő elszenvedte első vereségét a szezonban, még az újbudaiak átvették a tabellán az első helyet mostmár egyedül uralják a bajnokságot.

Ami a másik nagy rangadót illeti, a Szolnok elhozta Egerből a három pontot Zsivko Gocics együttese négy góllal volt jobb a hevesieknél. A mérkőzésen az első negyed után már vezetett 3-1-re a Tisza-parti együttes, amihez a nagyszünetben hozzá tudott tenni még egy gólt, 5-2. A vége aztán 10-6 lett.

Férfi Ob I., Középszakasz, 4. forduló:

Felsőház:

FTC-Telekom Waterpolo-A-Híd-OSC-Újbuda 7-9 (2-1, 3-2, 3-0, 2-3)
Gólszerzők: Kállay 1, Vámos 1, Német 1, Nikics 1, Younger 1, Arga Dénes 1, Gór-Nagy 1 ill. Kovács Gergő 2, Brguljn 1, Mnhercz Krisztián 1, Randjelovics 1, Tóth 1, Erdélyi 1, Ubovics 1, Bundschuh 1

ZF-Eger-Szolnoki Dózsa 6-10 (1-3, 1-2, 3-4, 1-1)
Gólszerzk: Vlachopoulos 3, S. Rasovic 2, Gyárfás 1 ill. Prlainovics 3, Szatmári 2, Jansik Dávid 1, Zalánki 1, Angyal 1, Lazic 1, V. Rasovics 1

Korábban játszották:

PannErgy-Miskolc-BVSC-Zugló 10-8 (2-2, 5-2, 1-4, 2-0)
Gólszerzők: Bowen 3, Stojanovics 3, Misics 2, Lőrincz 1, Vadovics 1, ill. Pásztor 4, Kovács P. 1, Szabó B. 1, Czigány 1, Sugár 1

Debrecen-Budapesti Honvéd 13-12 (3-0, 3-2, 5-4, 2-6)
Gólszerzők: Fekete 4, Vidovics 3, Macsi P. 2, Durik 2, Dőry 1, La Rosa 1, ill. Szivós 4, Manhercz Á. 3, Kiss G. 2, Simon A. 1, Juhász 1, Szirányi 1

Az állás:
1. OSC 54,
2. FTC 51,
3. Szolnok 42,
4. Eger 40,
5. Miskolc 36,
6. Debrecen 24,
7. BVSC 21,
8. Honvéd 20 pont

Alsóház:
Kaposvár VK-KSI 10-5 (2-0, 4-2, 1-2, 3-1)
Gólszerzők: Giga 3, Vindisch 2, Juhász-Szelei 2, Kovács O. 2, Berta 1 ill. 2 Dávid 2, Bóbis B. 1, Horváth 1, Gábor 1

Metalcom-Szentes-UVSE-Hunguest Hotels 12-9 (3-1, 1-3, 4-2, 4-3)
Gólszerzők: Nagy 3, Pellei 2, Chrysopathis 2, Hegedűs 1, Pellei 1, Somogyi 1, Vörös 1, Kuzmenko 1 ill. Korényi 3, Baksa 2, Konarik 2, Vigvári 2

PVSK-Mecsek Füszért-Tatabánya 11-11 (3-5, 3-2, 3-2, 2-2)
Gólszerzők: Zerinváry 4, Csacsovszky E. 2, Rakonjac 2, Csacsovszky A. 1, Chilkó 1, Opacak 1 ill. Kolozsi 4, Kalanovics 3, Keresztúri 2, Szentesi 2

VasasPlaket-AVUS  6-8 (2-3, 1-1, 2-1, 1-3)
Gólszerzők: Vogel 2, Bencz 1, Halek 1, Sélley 1, Hegedűs 1 ill. Garancsy 2, Kiss 1, Takács 1, Irmes 1, Polovic 1, Ekler Bendegúz 1, Basara 1

Az állás:
1. Pécs 26,
2. Tatabánya 23,
3. Szentes 23,
4. Vasas 17,
4. AVUS 17,
6. UVSE 16,
7. Kaposvár 10,
8. KSI 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS