Férfi Ob I: a felkészülés hajrájához érkezett a Szentes

A kétkapuk után, már a Magyar Kupa lebeg a csapat szeme előtt.

Fotó: Vidovics Ferenc

A felkészülési meccsekről eképp nyilatkozott Pellei Csaba a klub facebook oldalán:  A Miskolc elleni kétkapuzásunk kimondottan jól sikerült, míg a Szombathely ellen több hibát vétettünk. Fontos megjegyezni, hogy csapatkapitányunk, Somogyi Balázs egyik tesztmérkőzésen sem játszott, mivel kisebb térdsérüléssel bajlódik – beszélt az első benyomásokról.

Pellei hozzátette: ezen a héten a Debrecennel is vízbe ugrottunk. Bár már edz, de meccsen még nem számíthattam Balázsra, valamint román válogatott pólósunknak, Gergelyfi Róbertnek családi problémák miatt haza kellett utaznia.

A felkészülés hajrájába érkeztünk, hiszen szeptember elsején és másodikán Szentesen rendezzük meg a Magyar Kupa selejtezőjét, amelyen a BVSC-vel, a Szombathellyel és az UVSE szállunk harcba az egyetlen továbbjutó helyért – feezte be a vezetőedző.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS