Feloldáshoz közeleg az ökölvívók kálváriája


A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) ideiglenes elnöke, Mohamed Moustahsane biztos abban, hogy a szervezet a problémák ellenére is képviselheti a sportágat az olimpiai eseményeken. A testület 8 fős delegációja Lausanne-ban találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőivel.

Az AIBA körüli botrány Gafur Rahimov elnöki kinevezésével robbant ki. A sportdiplomatát Amerikában szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják. Megválasztását követően a NOB szinte mindennemű kapcsolatot megszakított a szövetséggel, többek között tokiói rendezési jogától is megfosztotta. Emellett a testület egy vizsgálóbizottságot is útjára indított Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózószövetség elnökének vezetésével. A cél az AIBA vezetési, finanszírozási, és bírói problémáinak kivizsgálása volt. Rahimov végül külső nyomásra márciusban lemondott, az ő helyét vette át Mohamed Moustahsane. A vizsgálóbizottság május 22-én mutatja be az eredményeket a NOB Végrehajtó Bizottságának, melynek Lalovic maga is tagja.

A bizottság várhatóan büntetéssel fogja súlytani az AIBA-t, a szervezet elismerésének visszavonása is szerepel a lehetséges szankciók között. Amennyiben ez megtörténik, az AIBA a tokiói játékok bokszversenyeit, és az ezt megelőző kvalifikációs tornákat sem rendezheti meg.

Moustahsane állítása szerint a két testület képviselői sikeres egyeztetéseket folytattak a problémás területekről.

„Mindent megtettünk, amit hatalmunkban állt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és az olimpiai partnereinkkel dolgozhassunk, valamint optimisták maradtunk az olimpiai ökölvívás jövőjével, és az AIBA felügyeleti képességeivel kapcsolatban” – mondta az ideiglenes elnök.

Az AIBA Végrehajtó Bizottsága korábban már tervbe vette egy jogi eljárás kezdeményezését a NOB nyomozásával kapcsolatban, de múlt héten ejtették az ötletet. Ugyanakkor várható, hogy Moustahsane, Tom Virgets ügyvezető igazgató, valamint a szervezet 5 alelnöke a NOB Végrehajtó Bizottságának döntése után újból összeülnek, hogy számba vegyék lehetőségeiket. A per eshetősége egyébként az ökölvívó szövetség szombati ülését követően szivárgott ki a médiába, mint ahogy Umar Kremlev ajánlata is. Az orosz milliárdos kifizette volna a szervezet 16 millió dolláros adósságát, Moustahsane viszont visszautasította az ajánlatot.

(insidethegames.biz, fotó: Getty Images)

Forrás: www.mob.hu – RSS