Eredményes Közgyűlést tartott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.

A MÖSZ
szombaton, szeptember 26-án tartotta éves beszámoló Közgyűlését a Hotel
Arénában.

A 109
tagszervezetből 56 egyesület képviseltette magát a küldöttgyűlésen.

A megjelent
egyesületek képviselői egyhangúan megszavazták a pénzügyi-, és szakmai beszámolót,
a mérleget, a közhasznúsági jelentést és a Bizottságok beszámolóit. A Mösz
Alapszabályának módosítására is sor került.

dr. Bajkai
István a Szakszövetség Elnöke köszöntötte a küldötteket, kihangsúlyozta, hogy a
bevezetett szigorú gazdasági intézkedéseknek köszönhetően nyereséges évbe fog
átfordulni a szövetség, majd felkérte dr. Kulcsár Krisztiánt a Magyar Olimpiai
Bizottság Elnökét köszöntőbeszédének megtartására. A MOB első embere kiemelte a
sportág sikerességet, hiszen az olimpiai sportágak éremtábláján az előkelő 6.
helyet foglaljuk el az ökölvívás területén.

Fábián
László a MOB szakmai igazgatója is tiszteletét tette a Közgyűlésen.

Új Elnökségi
tagok megválasztására a következő jelölések érkeztek a Jelölő Bizottsághoz.

Kepli József
(Hévíz), Szabó Sándor ( Debrecen -DVSC), dr. Tahon Róbert ( UTE- Madárfészek)
és Turbucz Gàbor (Kőbánya). Kepli József és Szabó Sándor egyhangú szavazás
eredményeként, míg Turbucz Gábor a szavazatok 50 + 1 százalékával kerültek fel
a jelöltlistára. dr. Tahon Róbertnek nem sikerült megszereznie a jelöltséghez
szükséges szavazatokat.

A küldöttek
szívesen látták volna az Elnökség tagjainak sorában dr. Csötönyi Sándor
tiszteletbeli elnököt is, aki viszont nagy tisztelettel megköszönte, hogy
gondoltak rá a küldöttek, de nem fogadta el a jelölést, továbbra is
tiszteletbeli elnökként szeretné ellátni a szövetségi feladatait. Turbucz Gábor
a sporttársiasságra való hivatkozással lemondott a jelöltségéről, az Ellenőrző
Testület tagjaként folytatja tovább a munkáját a jövőben is.

Kepli
Józsefet és Szabó Sándort választották meg elnökségi tagoknak.

A Mösz Ellenőrző
Bizottságának új elnökének dr. Pálos Pétert, míg az Ellenőrző Testületi
tagjának Csáfordi Dénest szavazták meg az egyesületek.

Eredményes
munkát kívánunk az újonnan megválasztott tagoknak!

Szeretnénk
megköszönni tagszervezeteinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a Közgyűlést.

Forrás: www.boxing.hu – RSS