Elkezdődött a vébé a kajak-kenu bölcsőjében, Szegeden

A hivatalos megnyitóval kedden este elkezdődött az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Az első érmeket már szerdán kiosztják Szegeden.

A megnyitó előtt Schmidt Gábor köszöntette egy nyílt sajtóeseményen a válogatott tagjait. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondott néhány hasznos információt a versenyzőknek és az edzőknek, majd így fejezte be rövid beszédét: „Mindannyian elkezdtétek írni a történeteteket, amely holnap reggel folytatódik, és reméljük, hogy mindegyik egy sikersztori lesz.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány vette át a szót, és elmondta, hogy egy-két versenyző kivételével, akiknek később rendezik csak a futamát, szinte mindenki itt van Szegeden.

„Csak jó hírekkel tudok szolgálni, a hangárunkban van egy konditerem, ami csak a miénk, a mórahalmi hotelben dietetikus segíti az étkezésünket, mindenki egészséges, a csapat erős, az edzők mindent megtettek, hogy a legjobban felkészítsék a versenyzőket. Meggyőződésem, hogy ki fogjuk szolgálni a közönséget” – mondta Hüttner Csaba.

Weisz Róbert, a paraválogatott szövetségi kapitánya is szólt néhány szót a megnyitó előtt: „Számunkra is minden tökéletes, jó a szállás, kiváló az étkezés, ugyanabban a bánásmódban részesülünk, mint az épek. A paraversenyek egyik legkritikusabb részén, a klasszifikáción túlvagyunk, a várakozásoknak megfelelő besorolást kapta mindenki. Szerdán akár már magyar döntősnek is szurkolhatunk, szóval várunk mindenkit a Maty-érre!”

A sajtóeseményt követően megtartották az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság megnyitóját. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azzal kezdte beszédét, hogy talán sokan emlékeznek arra, milyen izgalommal készült az ország, a város és a magyar szövetség két évtizede arra, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportág világbajnokságát méltó körülmények között, a lehető legjobban sikerüljön megszervezni.

„Alighanem végképp meggyőzte a sportág képviselőit, vezetőit: Szegeden minden feltétel garantált egy igazán sikeres csúcsesemény lebonyolításához. Ennek jegyében tér vissza időről időre a világbajnokság ide, hogy a legrangosabbnak számító, olimpiai kvalifikációs verseny házigazdái legyünk. Magyarországon több mindent említhetünk, ami nem változik, ami világszínvonalú volt és marad: ezek közül természetesen a honi szurkolók sport iránti feltétlen szeretete a legfontosabb. Szintén állandónak mondható a magyar szervezők elkötelezettsége, hogy mindig, mindenben a lehető legmagasabb színvonalat kívánják nyújtani – és ebben a kormányzat is partnerük, hiszen úgy gondoljuk: a sikeresen megrendezett eseményekből számtalan területen profitálhat Magyarország, a rendező város és a magyar sport.”

Már negyedik alkalommal válik Szeged a kajak-kenu sport központjává a világon, Botka László polgármester így köszöntötte a résztvevőket: „Idén rekordot is döntöttünk, ez eddigi legnagyobb számban érkeztek versenyzők ide, akik a világ több mint 100 országát képviselik. A város élete összeforrt a Tiszával és a csónakokkal, itt talán mindenki tud bánni az evezőkkel is. A tehetség apáról fiúra száll, így nevelt Szeged kiemelkedő sportolókat a vízi sportok területén. Természetes tehát, hogy a kajak-kenu sport ennyire népszerű itt, szegedi gyermekek százai választják ezt a sportágat. Így vagyunk mi a Vizek Városa, a Bajnokok Városa, a kajak-kenu sportnak pedig magyarországi fővárosa. A világbajnokság nem csak egy komoly, magasrangú sportesemény, hanem egyúttal egy igazi fesztivál is. Az egész város izgalomban és lázban ég, és ez nagyszerű dolog.”

Botka László ebből a különleges alkalomból átadta a város kulcsát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Jose Perurenának.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy visszatérhettünk Magyarországra és ismét itt lehetünk Szegeden a 2019-es esztendő legfontosabb gyorsasági versenyén – kezdte beszédét Jose Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke. – Szeged tökéletes helyszíne ennek a fontos eseménynek. Sokan a gyorsasági szakág bölcsőjének tartják ezt a csodálatos pályát, és semmi kétségem afelől, hogy a magyar szurkolók ezúttal is megmutatják, hogy miért van ez így. Legutóbbi látogatásunk óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Szeged városa nem kevés időt és pénzt fektetett abba, hogy ezt az eddig is világszínvonalú versenyhelyszínt tovább fejlessze a versenyzők, a nézők és a világbajnokság minden hivatalos résztvevőjének örömére egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy világszerte fantasztikus élmény lesz akár a televízión keresztül, akár online követni, ahogy a legjobb kajakosok és kenusok küzdenek álmaik eléréséért.”

A világbajnokság honlapján már szerda reggel 9 órától élő streamen lehet követni az eseményeket.