Elindult a visszaszámlálás a szegedi vébére

Az NKM olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság előtt 100 nappal sajtótájékoztatót tartottak a szervezők a vébének otthont adó városban, Szegeden. A belvárosban el is indult a visszaszámlálást jelző óra. Az eseményen részt vett három szegedi versenyző, Kárász Anna, Birkás Balázs és Kiss Tamás is, akik egyaránt éremesélyekkel indulhatnak az augusztusi világbajnokságon.

A sajtótájékoztatót Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu szövetség elnöke azzal nyitotta meg, hogy egy rendkívül fontos verseny előtt állunk, hiszen a tokiói kvóták 80 százalékát Szegeden osztják ki.

„Magunknak tettük magasra a lécet, hiszen 2011-ben egy nagyon jól sikerült világbajnokságot rendeztünk a kiváló szegedi szurkolóknak köszönhetően ugyanezen a pályán és természetesen minden megteszünk azért, hogy ezt a bizonyos lécet idén se verjük le. Ráadásul a pálya és környezete megújul közel 5 milliárd forintból. A televíziós közvetítés az osztószigetre kerül, így hangulatosabb lesz a közvetítés tévénézők millióinak világszerte, a helyszínre kilátogatóknak nagyszabású sportprezentációval és megújult lelátóval, több hellyel, parkolókkal és új utakkal igyekszünk kedvezni.”

A kampányban jelentős szerepet vállal Kárász Anna, Birkás Balázs és Kiss Tamás is, mindhárman a szegedi klub versenyzői, Schmidt Gábor hozzátette: reméli, hogy szerencsét hoz nekik a hazai pálya.

„A közönség mindig nagy pluszt ad, nem is tudom soha megfogalmazni azt az érzést, amit az utolsó 200 méteren érzünk, amikor Szegeden versenyzünk” – mondta Kárász Anna, aki tavaly Kozák Danutával 500 párosban világbajnok lett Portugáliában, és ugyanebben a számban szeretne a szegedi vébén is indulni.

Birkás Balázs is világbajnokként indul majd a vébén, ő már a 2011-es szegedi világbajnokságon is részt vett, igaz, egy teljesen más szerepkörben. „A rajtlistát vittem ki és tűztem ki a versenyzőknek – kezdte a tavaly és tavalyelőtt 200 párosban Balaska Márkkal vb-aranyat nyert Birkás. – A második címvédésre abszolút látok esélyt, de a válogatón több célra is lövünk, és még nem tudjuk, hogy milyen számokban fogunk elindulni,  készülünk a 200 egyesre és párosra, valamint az 500 négyesre is. Majd a válogatókon derül ki, hogy ezek közül mi jön össze.”

A Szegedre igazolt kenus, Kiss Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1000 egyes annyira jól sikerült neki a múlt hétvégi rangsorolón, hogy most úgy érzi, ezt a számot kell preferálnia. „Kicsit belefásultam a munkába, amit csináltunk, ezért úgy éreztem, hogy váltanom kell, klubot és edzőt is, és most úgy tűnik, ez a váltás bevált” – árulta el a jó idénykezdet titkát az olimpiai bronzérmes kenus.

A sajtótájékoztatón Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere is örömét fejezte ki, hogy a város ismét ilyen rangos eseménynek adhat otthont.

„Szeged városa a helyi klubnak és a Maty-éren rendezett versenyeknek is évek óta komoly támogatója. Nagyon szurkolunk a szegedi versenyzőknek és a válogatott többi tagjának is a vébén” – mondta az alpolgármester.

A város is mindent megtesz azért, hogy az esemény sikeres legyen, de természetesen az üzleti szektor támogatására is nagy szükség van. A szervező bizottság az esemény lebonyolításának a Nemzeti Közművek energiájával áll neki.

„Az NKM nem először vállal szerepet a kajak-kenu támogatásában, a Nemzeti Közművek Zrt. jogelődje több mint 15 évvel ezelőtt kötelezte el magát a vízisportágak támogatása mellett – kezdte Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója. – A cég történetében azonban most először lehetük egy világbajnokság névadó szponzorai.  A magyar kajak-kenu a világ élvonalába tartozik, hatalmas az elvárás a versenyzőink felé, mindig a legjobbnak kell lenniük, nekünk ugyanez a célunk az ügyfelek ellátásában.”

A versenyzők túl vannak a téli, szárazföldi alapozáson és a tavasz edzőtáborokon, jelenleg gőzerővel készülnek a válogatókra, jövő héten már a világbajnoki indulás lesz a tét a szegedi versenyen – erről Hüttner Csaba szövetségi kapitány beszélt a sajtótájékoztatón.

„A fókuszban idén, mint minden olimpiát megelőző évben, most sem az éremhalmozás áll, hanem a minél több ötkarikás kvóta megszerzése. Hiszem, hogy mind a négy szakágban esélyünk lehet megszerezni a kvóták nagy részét, hiszen ettől a céltól a tavalyi világbajnokságon csak a férfi kenus szakág állt messze, ott viszont fontos változásokat vezettünk be a felkészülésbe, tulajdonképpen az egész különítmény több mint fél éve együtt készül Vécsi Viktor vezetésével, akinek többek között az olimpiai bajnok Vajda Attila is tanítványa volt. Erős csapattal várjuk az idei szezont, a válogatott koronaékszere természetesen a női kajak szakág.”

A vébé 100 nap múlva kezdődik, ebből az alkalomból szerdán elindították Szeged belvárosában a visszaszámláló órát, amely a rajtig hátralévő időt mutatja.

A jegyértékesítés már zajlik a világbajnokságra, aki jó helyre akar ülni, az legyen szemfüles és vásárolja meg a belépőjét a www.szeged2019.hu oldalon!