Elégedetten távoztak az ITTF vezetői

Közvetlenül az asztelitenisz idény első nagy versenye, a World Tour Hungarian Open után helyszíni terepszemlét tartottak a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) képviselői, valamint a Szervező Bizottság tagjai.

A World Touron 51 ország, több mint 400 sportolója vett részt és a legnagyobb meglepetést a Szudi-Pergel vegyespáros nyújtotta, miután döntőbe jutott. Az esemény többek között az áprilisi vb főpróbájaként is szolgált, ahol különböző technikai megvalósításokat és lebonyolítási feladatokat tudtak modellezni a szervezők.

„A budapesti World Tour méltán híres, hiszen a világ legjobbjai vesznek részt rajta évről-évre, habár a japán versenyzők idén nem szerepeltek hazájuk kvalifikációs, országos bajnoksága miatt. Négy kontinens atlétái versengtek a 170 ezer dolláros összedíjazású versenyen. A kínai asztaliteniszezők továbbra is egyeduralkodónak számítanak, de nagyon örültem a sok remek mérkőzésnek és a magyar vegyespáros szereplésének.” – Értékelt az eseményt Mounir Bessah, a World Tour és a világbajnokság versenyigazgatója az ITTF oldaláról.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke a január 8-i sajtótájékoztatón – ahol többek között a vb kabaláját, Pongit is bemutatták – elmondta, hogy az esemény szervezése az utolsó szakaszba lépett. Az ITTF vezérigazgatója, Steve Dainton ezért is várta nagy kíváncsisággal a Hungexpo bejárását.

„Ez a második alkalom, hogy Budapesten járok a világbajnoksággal kapcsolatosan és a három-négy hónappal ezelőtti állapotokhoz képest óriási előrelépést tapasztaltam. Nagyon örülök a hazai partnerek felkészültségének és biztos vagyok, hogy nagyszerű lesz a vb.”

A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a 68 felállítandó asztalt valamint, az egyéb kiszolgáló egységeket kizárólag az Albertirsai út 10. szám alatti épületegyüttes tudja biztosítani.

„Nagyon tetszik a versenyhelyszín, mert elég tágasnak tűnik, ami egy jó vb alapja. Sőt, a 2017-es, düsseldorfi vb központjához tudnám hasonlítani, amely az eddigi egyik legjobban sikerült asztalitenisz világbajnokság volt. A Hungexpo különlegessége, hogy a közönség nem csupán egy sporteseményre érkezik, hanem egy parkba is. Ennek külön örülünk, hiszen célunk, hogy egyre több család látogassa a pingpong eseményeket.” – jegyezte meg a versenyigazgató a bejárás végeztével.

„Közel 70 éve volt az utolsó „nagy”, asztalitenisz esemény Közép-Európában, ezért az egész stábunk nagyon várja már az újabb alkalmat.  Akkoriban még Magyarország vezette a világbajnokságok éremlistáját, azóta Kína vette át a vezetést, és az ázsiai országok is rendkívül megerősödtek.” – fejezte be értékelését az ITTF vezetője.

Magyarország még mindig a második az éremtáblázaton, míg Japán a harmadik (közel 50 medállal lemaradva a mieinktől).

Az 55. Asztalitenisz Világbajnokságot április 21 és 28 között rendezik a Hungexpo területén.