Elégedettek a nemzetközi szövetség munkatársai

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) delegációja elégedett a győri előkészületekkel. A FIG munkatársai az I. Junior Torna Világbajnokság helyszínén tartottak terepszemlét. A világversenyt júniusban rendezik meg.

A FIG delegációja megtekintette a vb-nek otthont adó Audi Arénát, a szállásokat és az Olimpiai Sportparkot is.

Celine Cachemaille, a FIG sportmenedzsere a vb sajtócsapatának elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy részt vehet ebben a projektben. „Látszik a városon, hogy veretes sportmúlttal rendelkezik, valamint érzékelhető az is, hogy a magyaroknak nagyon fontos ez a vb. Elégedettek vagyunk az előkészületekkel” – nyilatkozott Celine Cachemaille.

Altorjai Sándor szerint az előkészületekkel ott tart a szervező bizottság, ahol az előzetes tervek szerint 2019 április elején tartania kell. „Persze tudom, rengeteg munka van előttünk, de jó azt látni, hogy a nemzetközi szövetség munkatársai elégedettek a Győrben látottakkal.”- mondta a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Győrben holnap tartják meg a világbajnokság hivatalos sorsolását, majd szekcióülésekkel folytatódik a program.

Az első junior torna-világbajnokság június 27-én kezdődik és 30-áig tart. A vb-t magyar kezdeményezésre írta ki a nemzetközi szövetség.