Együtt húznák ki a kátyúból a magyar bokszot

Megalakult a Mesteredzők Tanácsadó Testülete

Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke létrehozta a Mesteredzők Tanácsadó Testületét, amely tagjainak hatalmas tapasztalatával és szakértelmével hozzájárul a magyar ökölvívás felvirágoztatásához. Csütörtökön elnökségi ülést tart a MÖSZ, amelyen eldől, hogy a pályázatok értékelése után ki lesz az új szövetségi kapitány, a főtitkár és kik lesznek a régióvezetők.

Hétfő délután egymás után érkeztek a magyar ökölvívás élő mesteredzői – ez idő szerint hatan vannak – a Thököly út és a Stefánia sarkán lévő Thököly étterem kerthelyiségébe; Bajkai István, a szövetség elnöke hívta meg baráti vacsorára Csötönyi Sándort, Szántó Imrét, Kovács Lászlót, idősb Balzsay Károlyt, Szántó Józsefet és Szakos Józsefet, továbbá a sportág krónikását, a korábbi főtitkárt, a 90 éves Kincses Ferencet. Csötönyi nem szorul bemutatásra, több mint húsz éven át volt a MÖSZ elnöke, korábban szövetségi kapitány, Szántó Imre, a legendás szakember elsősorban az olimpiai bajnok Kovács István edzőjeként és persze szövetségi kapitányként írta be a nevét a magyar bunyó aranykönyvébe. Kovács László és idősb Balzsay is volt már szövetségi kapitány, Szántó József a moszkvai olimpia bronzérmesének, Váradi Jánosnak volt a trénere, Szakos József pedig a KSI-ben többek között Erdei Zsoltot trenírozta.

Szóval szakértelemben nincs hiány, mi tagadás, rá is fér mindez napjaink magyar ökölvívására.

– Azzal a céllal hoztam létre a Mesteredzők Tanácsadó Testületét, hogy közvetlenül az elnök munkáját segítse – beszélt a testület összehívásáról Bajkai István két nappal azok után, hogy szombaton Gyergyószentmiklóson lerakták a székelyföldi ökölvívó akadémia alapkövét. – Biztos, hogy meglesz a hozadéka annak, hogyha a szakmai kérdéseket igazi szakmai nagyságokkal tudjuk megbeszélni. Fontos, hogy a szakmai programokat szigorú szakmai felügyelet alatt bonyolítsuk le, ebben is lesz szerepe a Mesteredzők Tanácsadó Testületének. Másodsorban pedig a hagyományőrzés is célja ennek a testületnek, hiszen ezek a mesteredzők a múltban fantasztikus értéket hoztak létre a magyar ökölvívásban, ezzel gazdagítva a magyar nemzetet. Most az a célunk, hogy a mesteredzők segítségét is igénybe véve újból felhozzuk a magyar bunyót az őt megillető helyre.

Tudnivaló, hogy pályázatokat írt ki a szövetség a szövetségi kapitányi, a főtitkári és a régióvezetői pozíciókra. Lassan elérkezik a pályázatok kiértékelésének ideje.

– Olyannyira, hogy már el is érkezett, beérkeztek a pályázatok, s a csütörtöki elnökségi ülésen beterjesztjük a javaslatainkat az elnökség elé. Csütörtökön meglesz az új kapitány, a főtitkár és a régióvezetőket is megválasztja a testület. Szeretnénk, ha ezen a mai baráti vacsorán a mesteredzők is elmondanák a véleményüket a pályázatokkal kapcsolatban – közölte az elnök.

Szóval csütörtökön felszáll a füst, de ettől függetlenül is a Mesteredzők Tanácsadó Testülete mindenképpen erősíteni fogja a szakma befolyását a döntéshozatali folyamatokban.

Forrás: Magyar Nemzet

Forrás: www.boxing.hu – RSS