Debrecenben rendezik vasárnap az országúti diákolimpiát

A Magyar Diáksport Szövetséggel együttműködve, a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület 2019. május 19-én rendezi meg az Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntőjét Debrecen-Bocskaikert mellett.

A versenykiírásban foglaltak értelmében a megadott határidőig beérkezett és kifizetett nevezéseket tudtuk elfogadni. A nevezési listát lezártuk május 14-én, további, utólagos nevezésekre, befizetésre nincs mód.

Fontos tudnivalók:

Csak a listán lévők tudnak versenyezni, az elmaradt, ki nem fizetett nevezésekért a rendezőség sajnos felelősséget nem tud vállalni. A rajtidőpont előtt 10 perccel minden résztvevőnek kötelessége megjelenni a rajtzónában és ott bejelentkezni, valamint igazolt “A” kategória esetén a kerékpár ellenőrzését elvégeztetni (áttétel és méretellenőrzés). A rajt lekésése esetén nincs lehetőség más időpontban indulni, a rajtot lekéső versenyző így a futamból kizárásra kerül. Tekintettel a résztvevők nagy számára, kérnénk mindenkitől fentiek tudomásul vételét, és a szíves együttműködést, a futamok minél simább lebonyolítása érdekében.

A rajtszámok átvétele:

2019. május 18-án, szombat 17-20 óra között, a Debrecen, Móricz Zsigmond út 4. alatti versenyirodában (Sportkollégium), vagy 2019. május 19-én, vasárnap 8-9 óra között, a Bocskaikert, 354-es út és Teleki út elágazásánál felállított versenyközpontban. A rajtszámok átvételével egyidejűleg kérjük bemutatni a Magyar Diáksport Szövetség 2018/2019. tanévi Versenykiírás „Versenyszabályzat”, és az MKSZ szabályzataiban meghatározott dokumentumokat (diákigazolvány, kinyomtatott, intézményvezető által hitelesített nevezési lap, igazoltaknak MKSZ által kiadott versenyengedély).

2019máj1900:00Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos DöntőDebrecen – BocskaikertSzakág:OrszágútKategória:Diákolimpia

Időpont

2019. május 19. vasárnap

Helyszín

Debrecen – Bocskaikert

4241 Debrecen, Teleki út

Szervező

DKSIdksi.info@gmail.com 4032 Debrecen, Fejedelem u. 22.

Dokumentumok:

Please browse to the page to see this content. Forrás: www.bringasport.hu – RSS