Cutrone az állapotáról, a Milanról, a gólokról és Higuaínról

Patrick Cutrone, a Milan saját nevelésű csatára a napokban a Radio105-nek adott interjút, amelyben elmondta, hogy a bokasérülése után egyre jobban van.

Cutrone kénytelen volt kihagyni a legutóbbi két bajnoki mérkőzést, miután az olasz U21-es válogatottól bokasérüléssel tért vissza. A 20 éves csatár kedden már teljes értékű edzésmunkát végzett és jó esély van arra, hogy ott lehet csütörtökön az Empoli ellen.

“Jól érzem magam, felépülőben vagyok. Nem csökken a morálom, amikor nem játszom, de ideges leszek, mert nem látom a labdát. Még mindig tart az álom, még nem tettem semmit. A Milan csatárának lenni egy jó kiindulópont. Mindig is hittem benne. Nyolc éves korom óta vagyok itt. Montella bizalmat szavazott nekem a Bayern München elleni meccsen a kínai turnén és sikerült meghálálni a bizalmat. Akkoriban még nem volt ismert, hogy maradok vagy távozok. Ekkor kezdtem arra gondolni, hogy képes vagyok megcsinálni.” – nyilatkozta Cutrone.

“Ahhoz, hogy több gólt szerezz, éhesnek és keménynek kell lenned, különösen a kapu közelében. Néha a meccset megelőző éjszaka elképzelem, hogy gólt szerzek. Ez mind csak mentalitás kérdése. Mindig is futballista akartam lenni. Természetesen a szüleim támogatásával elvégeztem a tanulmányaimat, ami fontos volt.”

“Higuaín? Mindannyian tudjuk, hogy Higuaín milyen csatár, ő egy jelenség. Segít nekem az edzéseken és megpróbálok ellesni tőle dolgokat. Jó kapcsolatot akarok vele kialakítani, örülök Gonzalónak, hogy a csapatban van. Az edzésen egymás ellen vagyunk és verseny van, ez nehéz, nagyon nehéz. Maldini és Gattuso? Nincsenek szavak leírni azt, amit tettek. Nagy megtiszteltetés, hogy Gattuso az edzőm és szintén nagy megtiszteltetés, hogy a Capitano Milanello körül van. Kevésbé voltam nyugodt, amikor először találkoztam Maldinivel. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Most már megszoktam, gyakran beszélünk egymással és tanácsokkal lát el.”

“Példaképek? Nagyon szerettem Filippo Inzaghit, mert sok gólt szerzett a Milanban. Kedveltem Alvaro Moratát is, mert fiatalon megmutatta erejét. Ott van még Robin van Persie és Didier Drogba is, mindketten nagyszerű csatárok. Legerősebb védő, aki ellen játszottam? Gondolkoztam már ezen, de nem tudom. A csapattársaimat mondanám. Az edzéseken mindig nagy a verseny és soha nem akarok veszíteni, de ugyanez igaz a csapattársaimra is.”

“A jelenre gondolok, csak arra összpontosítok, hogy jól teljesítsek az edzéseken és felkészítsem magam a mérkőzésekre. Kedvenc dalom? Az Imagine Dragonstól a Believer, ez nyugalmat ad és feltüzel. Kedvelem a rappet is, de jobban szeretem a csendesebb olasz zenéket. Ki szolgáltatja a zenéket az öltözőben? Változó, de általában Calhanoglu.”

The post Cutrone az állapotáról, a Milanról, a gólokról és Higuaínról appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS