“Csodálatos emlékeink vannak Mihajlovicról”

Giacomo Bonaventura a Milan TV-nek adott interjújában beszélt többek között a formájáról és a játékáról, Stefano Pioliról, a Bologna elleni meccsről, Sinisa Mihajlovicról és az olasz válogatottról is.

A 30 éves középpályás nemrég tért vissza komoly térdsérülésből és az utóbbi három mérkőzésen már folyamatosan játszott. A várakozások szerint Bonaventura ott lesz a kezdőben ma este a Bologna ellen is.

HOGY ÉRZED MAGAD JELENLEG?
“Visszatértem. Örülök annak, ahogyan jelen pillanatban a szezonom alakul. Lassú volt az elindulás, de most már jól érzem magam és ezt fenn kell tartanom.”

A SZURKOLÓK REMÉLIK, HOGY SOK GÓLT LÁTHATNAK TŐLED
“Meglátjuk, én is remélem. Egy középpályás számára mindig fontos, hogy gólokat szerezzen. Ugyanakkor ez nagyban függ a csapat játékától. Vannak időszakok, amikor az edző azt kéri tőlünk, hogy maradjunk elöl, míg máskor vissza kell lépnünk és besegíteni a játék felépítésében. Egyértelmű, hogy minél több gólt szerzünk, annál jobb a csapatnak.”

A PARMA ELLEN ÚJABB NAGYSZERŰ TELJESÍTMÉNY VOLT
“Igen, mondhatjuk ezt, de Theónak jár az elismerés. Nagyon jól kihasználta az ellenfél labdavesztését. Előtte az egész akciót jól felépítettük és sikerült kapura lőnöm. Örülök, hogy be tudtunk találni.”

A NAPOLI ELLENI TALÁLATODAT VÁLASZTOTTÁK A HÓNAP GÓLJÁNAK
“Köszönöm mindenkinek, aki a gólomra szavazott. Remélem, hogy sikerül így folytatni és gólokat szerezni, különösen akkor, amikor fontos a csapat számára. A Napoli elleni gól azért volt fontos, mert ezzel sikerült kiegyenlíteni. Elég feszült voltam a mérkőzés előtt, mert tudtam, hogy a Napoli egy nagyszerű csapat és nehéz meccs lesz. Ráadásul hosszú idő után az volt az első meccsem kezdőként a San Siróban. Hihetetlenül felszabadító pillanat volt számomra.”

MILYEN A KAPCSOLATOD PIOLIVAL?
“Nagyon jó. Határozottan hiszek abban, amit csinál, ahogyan az egész csapat is. Azt érzem, hogy minden játékos elégedett az edző munkájával. Mindig arra ösztönöz minket, hogy többet adjunk bele és többet nyújtsunk a pályán. Ő egy nagyon igényes edző.”

MENNYIRE FONTOS A KOHÉZIÓ ÉPÍTÉSE A CSAPATON BELÜL?
“Minden bizonnyal segít, de úgy gondolom, hogy a pályán való összhang fontosabb. A mérkőzéseket a pályán nyerik és felkészültnek kell lennünk mentálisan, erőnlétileg és taktikailag is. Vannak más szempontok is, mint például a játékosok közötti kapcsolatok, amikor együtt vagyunk a pályán kívül. Ezáltal jobban megértjük egymást, ami segít, de a legfontosabb az, hogy a pályán mi történik.”

MIT VÁRSZ A BOLOGNA ELLENI MECCSTŐL?
“A Parma elleni játékra kell építenünk. Nehéz mérkőzés lesz, mert a Bologna egy olyan csapat, amely nagyszerű focit játszik és számos jó játékosuk van. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden mérkőzés nehéz és jól kell játszanunk. Ha a hét folyamán jól dolgozol az edzéseken, akkor hétvégén nyersz.”

SINISA MIHAJLOVICRÓL
“Csodálatos emlékeink vannak az itt töltött idejéről. Sikerült valami fantasztikus dolgot létrehoznia és nagyszerű légkört, környezetet teremtett a csapatnál. Nagy karaktere van és határozott, de nagy szívvel is rendelkezik, amit megmutatott azzal, ahogyan a játékosokkal bánt. Egyértelmű, hogy mindent beleadott és minden tőle telhetőt megtett, hogy a legtöbbet hozza ki a játékosaiból. Csak egy szezont töltött itt, de nagyon sokat tanultunk tőle. Nagyszerű emlékeim vannak róla és remélem, hogy folytatja a harcot és megnyeri a csatát.”

REMÉNYKEDSZ AZ OLASZ VÁLOGATOTT MEGHÍVÓBAN?
“Remélhetőleg. Az előző szezon elején térdfájdalommal játszottam és úgy gondolom, hogy ez megakadályozott abban, hogy a maximumot nyújtsam. Ennek ellenére jól teljesítettem és meghívót kaptam a válogatottba. Hiszem, ha elszántsággal és szenvedéllyel dolgozom, akkor meglesz az eredménye és azt kaphatom, amit érdemlek. A Milannál és az olasz válogatottnál is.”

MATTIA CALDARÁRÓL
“Mattia biztosan visszatér arra a szintre, amit az Atalantában láthattunk tőle. Egy sérülés után idő kell. A testnek időre van szüksége, hogy újra alkalmazkodjon a terheléshez és visszanyerje erejét. Türelmesnek kell lenni.”

THEO HERNÁNDEZRŐL
“Theo egy olyan játékos, akinek lenyűgöző fizikai erőssége van és technikailag nagyon képzett. Övé a jövő.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS