Cseh Sándor: álmunk, hogy megnyerjük a bajnokságot

cseh_n

A Szolnok vezetőedzője már a bajnoki döntőre gondol, tudja, nagyon kemény összecsapások várnak csapatára.

cseh_n

Azt gondolom, elvárható volt ez tőlünk, nagyon meg kellett ezért küzdenünk. Nagyon mélyről jöttünk vissza – nyilatkozta Cseh Sándor a Digi Sport Reggeli Startban arra reagálva, hogy már teljesítették-e az idei célokat, hozzátette: kvalifikáltuk magunkat a jövő évi Bajnokok Ligájába, mi már nyertünk idén három kupát és most itt vagyunk a bajnoki döntőben is. Célunk és álmunk, hogy megnyerjük a bajnokságot.

Cseh Sándor a bajnoki döntőről elmondta, a nagyobb előny, azért van a Fradinál, mert a Bajnokok Ligája egy olyan sorozat, mintha még egy bajnokságba játszana a Szolnok és az Eger. Fel lett dúsítva a csoport. Az Euro Kupa pedig egy teljesen más leterheltséget jelent – emelte ki.

A Szolnok trénere közölte: mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, így nekem muszájból még kell foglalkozzak a Bajnokok Ligájával is, hiszen holnap után is van egy mérkőzésünk. A bajnoki döntő az most kézzel foghatóan itt van. Azon gondolkozni, hogy mi lesz egy hónap múlva Genovában teljesen felesleges – mutatott rá.

A teljes adás:

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS