Csarnokavató vereség

Szoros csatában maradt alul a férfikézilabda-juniorválogatott a soros élvonalbeli csapat elleni találkozón: a kivételesen Mórahalmon rendezett összecsapáson 29-28-ra győzött a Mezőkövesd. „Különtudósítónak” ezúttal Kovács Márkot kértük fel.

reb Mi ez a helyszín? Hol a másodedző? A megszokott balatonboglári csarnok helyett ezúttal a frissen, gyakorlatilag a mérkőzéssel átadott mórahalmi létesítményben fogadták a junior férfikézilabdázók a Mezőkövesd felnőttcsapatát. A kispad mellett a nem a megszokott stáb állt, hiszen a műtét után lábadozó másodedző, Kopornyik Zsolt legfeljebb otthonról szurkolhatott a játékosoknak.

kovacs_mark_csehp04

Kovács Márkék egy góllal kaptak ki a Mezőkövesdtől  •  Fotó: MKSZ/Cseh Péter (archív)

„Mindkét félidőt kissé álmosan kezdtük – kezdte a mérkőzésről szóló beszámolót a juniorválogatott játékosa, Kovács Márk. – Az első játékrészben több technikai hibát is elkövettünk, talán a szokatlan tér, az új csarnok vagy a kicsit még csúszós pálya is közrejátszott. A szünet után folyamatosan zárkóztunk fel. de a statikus támadás, egy-két hiba és túl hamar ellőtt labda megakadályozta, hogy egyenlítsünk vagy fordítsunk.”

A társaság a félidei 13-11-es hátrányt követően 29-28-ra kapott ki hetedik, élvonalbeli gárdája ellen vívott összecsapásán. A juniorok közül Török Ádám nyolc gólig jutott.

Mint ismert, Gyurka János szövetségi edző csapata január elején kvalifikálta magát a nyári U21-es világbajnokságra, így kíváncsiak voltunk, a sikert követően – a bajnoki szünetben – mennyire tudott felpörögni a társaság.

„A nagy siker után általában jön a pofon, ez egy kisebb volt. A Mezőkövesd tisztességesen felkészült ellenünk, a hajrára sem fáradt el, sajnáljuk, hogy a szempontunkból nem sikerült jobban a meccs, de a hibákból így is tanulhatunk” – jegyezte meg Kovács.

A junior kézilabda-válogatottak „félig” játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét.

A korábbi mérkőzések:
Juniorválogatott–Orosháza 26-31
Juniorválogatott–Balatonfüred 29-32
Juniorválogatott–Balmazújváros 30-21
Juniorválogatott–Grundfos Tatabánya 28-31
Juniorválogatott–MOL-Pick Szeged 22-30
Juniorválogatott–Eger SBS Eszterházy 37-24 

A FÉRFI-JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE
U21-es válogatott–Mezőkövesd 28-29 (11-13)
Mórahalom, játékvezetők: Biró Á., Kiss O.
U21-es válogatott: Nagy M., Rózsavölgyi (kapusok), Déber 2 (1), Füzi 1, Gábor 2, Haszilló 2, Kecskeméti, Kerkovits 1, Kovács B. 4, Kovács M. 1, Nemes R. 2, Mikita B. 2, Schmid, Szilágyi 1, Szita 2, Török Á. 8 (2). Szövetségi edző: Gyurka János
Mezőkövesd: Bartók, Holló 1 (kapusok), Fábián, Grünfelder 2, Gulás 2, Hangyez 3, Horváth, Kiss R. 8 (2) Nyitrai 1, Pordán 1, Radnic 2, Rozmán 1 (1), Selviasiuk, Vaskó 2, Vukic 6. Edző: Janó Pál
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/3

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS