Sportbányászat

Döntősök a Busa nővérek a kick-box Eb-n

Nyolc magyar versenyző már biztosan érmes a felnőttek mezőnyében a Pozsonyban zajló kick-box Európa-bajnokságon, közülük négyen aranyért harcolhatnak. A masters kategóriában szintén négy sportolónk lett döntős.

 

A 35 ország részvételével zajló viadalon a sportág hét szabályrendszere közül kick-lightban, low-kickben és K1-ben avatnak kontinensbajnokokat. A húszfős magyar csapat túlnyomó részét a – tatamin versenyző és félerejű technikákkal küzdő – kick-lightosok alkották, és valamennyi magyar érmes az ő soraikból került ki.

A szlovákiai Eb-n a férfiaknál a magyar reményeknek megfelelően a fináléba jutott a sportág egyik legnagyobb tehetsége, a négy aranyával a 2017-es budapesti világbajnokság legjobbja, a még mindig csak 19 éves Veres Roland (57 kg).

A nőknél rendíthetetlenül menetelt a döntőig a Busa testvérpár. A jogi doktor Gabriella (50 kg) a tavalyi vb két elsősége után próbálja meg újabb arannyal gazdagítani éremgyűjteményét. A tanárként dolgozó Andrea (70 kg) pedig már a tavaszi budapesti világkupán is bizonyította, hogy remek szezonja van, hiszen ott háromszor is a dobogó tetejére állhatott, és lett ezzel a vk legeredményesebb versenyzője. Rajtuk kívül Gremen Petrának (55 kg) sikerült kivívnia a finálés szereplést.

Másik négy magyar versenyző tudott bejutni a legjobb négy közé, de Zsarkó Dániel Péter (74 kg), Bálint Zoltán (79 kg), Vida Ádám (+94 kg) és Osváth Dóra (+70 kg) számára az elődöntő volt a végállomás, így ők bronzéremmel jöhetnek haza Pozsonyból.

A masters versenyzők között ugyancsak négy magyar került a döntőbe. Bertalan Gábor, Kovács Imre, Vass Csaba és Gazdagné Pintér Anett küzdhet pénteken az Európa-bajnoki címért.

Tovább

Kőváriné Ivánfi Brigitta masters világbajnok!

Kőváriné Ivánfi Brigitta bombaformában van. A világklasszis szkanderos világbajnok lett Antalyában.

 

Törökországban zajlik a szkander- és paraszkander-vb, ahol Kőváriné Ivánfi Brigitta megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét. A magyar versenyző a masters kategóriában a női 70 kilósok között bal kézzel nem talált legyőzőre.

Korábban a válogatott több junior és paraversenyzője is pontszerző lett – tudtuk meg a Magyar Szkander Szövetségtől. A magyar válogatottban ezúttal 21 versenyző kapott helyet.

Eddigi magyar eredmények:

-          Verbóczki Luca, jobb kéz, junior lány 60 kg, 5. hely

-          Verbóczki Luca, bal kéz, junior lány 60 kg, 9. hely

-          Farkas István, bal kéz, 5. hely, mozgássérült junior +55kg

-          Simon Dániel, bal kéz, 6. hely, mozgássérült junior +55kg 

-          Rojkó Zoltán, bal kéz, 6. hely, mozgássérült felnőtt 90kg

-          Fenyvesi József, bal kéz, 7. hely, mozgássérült felnőtt 60kg

Tovább

Bemutatkozott a karate az olimpián!

Több évtizede vár a világ – több tízmillió főt számláló – karatés társadalma arra, hogy a sportág bemutatkozzon egy olimpián. Szerdán a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián valóra vált az álom, ráadásul Baranyi Zsófia személyében magyar versenyző is tatamira lépett. Fiatal tehetségünk egy győzelemmel és két vereséggel csoportjából nem jutott a legjobb négy közé, ezzel a sporttörténelmi ötödik helyet szerezte meg önmaga és a magyar karate számára.

 

(fotó: mtk.hu)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége 2016 nyarán döntött úgy, hogy támogatja a tokiói szervezők javaslatát, amely szerint a karate – másik négy sportággal együtt – ott lehet a japán fővárosban sorra kerülő, 2020-as ötkarikás játékok programjában. Néhány hónappal később pedig az is kiderült, hogy a küzdősport ott lehet a – tokiói játékokat két évvel megelőző – Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is.

A karate hazai képviselői számára duplán ünnep volt a tegnapi nap, hiszen Baranyi Zsófia korábban kivívta a részvételt az 59 kg-os súlycsoportban, és próbálta még emlékezetesebbé tenni, hogy magyar karatés ott lehet a sportág első, százszázalékosan olimpiai eseményén.

Első csoportmérkőzésén kifejezetten biztatóan kezdett az MTK sportolója, kis szerencsével nyerhetett volna, ám végül 2-0-ra a szerb Prekovics győzött. Hasonló mondható el a kategória későbbi olimpiai bajnoka, a japán Sakadzsi elleni küzdelemről, amelyen Baranyi Zsófia 1-0-ra kapott ki. Az észt Osszipovával szemben már ellenállhatatlan volt a 17 esztendős magyar, aki az 5-0-ás győzelem ellenére a csoport harmadik helyén végzett, és nem került az elődöntőbe.

"Persze, némileg csalódott vagyok, mert sikerülhetett volna jobban, de tudom, hogy az is óriási dolog, hogy itt lehettem" – számolt be Baranyi Zsófia. – "Nagyon sokat edzettünk az itt töltött közel három hétben, olyan volt, mintha edzőtáborban lennék. Jól éreztem magam, nem is izgultam, úgy álltam oda, hogy meg akarom mutatni, hogy mit tudok és igazából élveztem is a küzdelmeket. Összességében pedig felemelő érzés volt itt lenni az ifjúsági olimpián, látni más sportágak versenyeit, együtt megélni aranyérmeket a többi magyarral, és úgy tatamira lépni, hogy az én versenyemen is többen ott szurkoltak a küldöttségből."

"Nem kérdés, reálisan ott lett volna a helye az éremszerzők között" – nyilatkozta edzője, Fischerné Miklós Nikolett, aki végig tanítványa mellett volt az ifjúsági olimpián. – "Minden jól alakult a verseny előtt, Zsófi is mindent megcsinált, amit kellett. Aztán a mérkőzések hajszálakon mentek el, és éppen emiatt rossz érzés, hogy nem sikerült a továbbjutás, mert nagyon közel álltunk hozzá. De Zsófi előtt még komoly jövő állhat, mert nagyon alázatos, tudatos és fegyelmezett. Felejthetetlen élmény volt itt lenni mindkettőnknek, ő pedig elmondhatja magáról, hogy olimpikon volt."

Tovább

Birkózó-vb: Utolsó simítások

Már több külföldi delegáció megérkezett a budapesti birkózó-világbajnokságra. A szervező bizottság az utolsó simításokat végzi, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, Nenad Lalovic pedig kedden érkezik Budapestre.

 

 

Lassan minden a helyére kerül, célegyenesbe fordulnak a 2018-as birkózó-világbajnokságot előkészítő munkálatok. Minden idők legnagyobb birkózó-világbajnoksága hamarosan kezdetét veszi. „Több delegáció már napok óta Budapesten, illetve Tatán tartózkodik, százan vesznek részt abban a felzárkóztató programban, amelyet a nemzetközi szövetség azért indított el, hogy a sportág szempontjából fejlődő országokban minél népszerűbbé tegye a birkózást” – mondta Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke.

A sportvezető hozzátette: 114 országból érkeznek Budapestre versenyzők és sportdiplomaták. „Kedden érkezik a nemzetközi szövetség elnöke, Nenad Lalovic, 19-én pedig Budapest ad otthont az UWW Kongresszusnak” – sorolta a szervező bizottság ügyvezetője.

Minden idők legnagyobb birkózó-világbajnoksága október 20-án kezdődik és 28-ig tart. A Papp László Sportarénában megrendezendő vb a szabadfogásúakkal kezdődik, majd a nők következnek, végül a kötöttfogásúakkal zárul a program.

Tovább

Magyarország 2020-ban darts Európa-bajnokságot rendezhet

A szeptemberben Budapesten lebonyolított felnőtt steel darts Európa-bajnokságot követően máris újabb kontinensviadal megrendezésére készülhet a Magyar Darts Szövetség. A WDF világszervezet vezetőségének köszönhetően ugyanis hazánk nyerte el a 2020-as steel ifjúsági Eb rendezési jogát-tudtuk meg a Magyar Darts Szövetségtől.



Magyarország előzőleg két alkalommal adott otthont a 18 éven aluliak Eb-jének: 2013-ban Keszthely, 2016-ban pedig Budapest volt a házigazda.

Bereczki Béla, az MDSZ szakmai igazgatója elmondta: azért pályázták meg az újabb hazai rendezésű korosztályos világversenyt, mert az fontos az utánpótlás-nevelés miatt. A korábbi két Eb is jótékony hatással volt a hazai dartséletre, érzékelhetően megnövekedett a fiatal versenyzők létszáma. Ezenkívül nagyszerű magyar sikereket hoztak a versenyek: az eredmények közül kiemelkedik Czipó Vivien és Neumajer Kitti párosban elért Európa-bajnoki címe.

Az újabb magyarországi ifjúsági Eb-re 2020 nyarán kerül sor.

A nemzetközi élmezőnyt ugyanakkor rövidesen ismét vendégül látja a hazai szövetség: november 3-4-én lesz a Hungarian Darts Open Weekend, amelyen több száz külföldi és hazai felnőtt, illetve ifjúsági versenyző harcol majd a világranglista pontokért.

Tovább

Szatmárinak a felkészülésébe egy roadshow is belefér

Vidéki helyszíneken népszerűsíti a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) kampányát Szatmári András. A világ-, Universiade- és Európa-bajnok magyar kardvívó elsősorban felsőoktatásban tanulóknak hívja fel a figyelmét a sportolás fontosságára. „A kampány lényege, hogy elhitessük mindenkivel: heti 3X45 perc mozgás mindenkinek az életébe belefér” – kezdte Szatmári András.

 

Az országban egyre többen sportolnak, de sokak életének nem része a rendszeres sportolás. Ezt a statisztikát javítaná a MEFS a legújabb kampányával.

„Azért vállaltam, mert hiszek a programban és abban is, hogy ha valaki hetente legalább három alkalommal sportol, jobb lesz az élete. Élsportolóként, egyetemistaként én is rendszerint szakítok időt arra, hogy csak kikapcsolódásként sportoljak, és ezáltal feltöltődjek. Főleg a fiatalok körében nincsenek jó mutatók ezen a téren. Bízom benne, hogy sok egyetemistának és főiskolásnak sikerül felnyitni a szemét” – mondta Szatmári András, aki a MEFS-sel karöltve vidéki road show-n vesz részt és fiataloknak mesél a sportolás, a szabadidősport fontosságáról.

A világbajnok vívó számára novemberben megkezdődik a Világkupa-sorozat, de előtte lesz egy hazai válogatója is. „Jelenleg a fizikai felkészülést végezzük, ezzel párhuzamosan zajlik a szakmai alapozás is. Jövő szombaton lesz egy válogató itthon, amit novemberben egy Algírban megrendezendő Világkupa követ, az izgalmak pedig 2019 áprilisától kezdődnek, onnantól ugyanis olimpiai kvalifikációs versenyeken indulok” – mondta Szatmári.

A roadshow következő állomása ma Győrben, a Széchenyi István Egyetemen folytatódik.

Tovább

Három magyar karatés bronz az olimpia helyszínén

A hazai karate történetének egyik legjelentősebb eredményét érte el Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel, hiszen dobogóra állhattak egy olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó versenyen. A három magyar küzdő ráadásul a sportág 2020-as ötkarikás debütálásának helyszínén, a Tokióban megrendezett - 70 ország 664 sportolóját felvonultató - Karate1 Premier League viadalon szerzett bronzérmet. Eredményük komoly reményekre jogosít a novemberi világbajnokság előtt.

 

A "Három a magyar igazság" mondás illik leginkább válogatottaink teljesítményére, hiszen hárman állhattak fel a dobogó harmadik fokára, és ezt immár harmadszor tették meg így együtt az idei Premier League-ben - ám először olimpiai pontszerző viadalon! A sorozat tavasszal lebonyolított dubaji és a marokkói állomásán Tadissi, Hárspataki és Molnár szintén egyaránt bronzérmet nyertek, ami jelzi, hogy nem egyszeri, "kicsúszott" eredményről van szó, hanem mindhárman a világ jelenlegi közvetlen élvonalába tartoznak.

A tokiói versenyen, amelyen rajthoz állt a teljes világelit, a 67 kg-ban Tadissi Martial három fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe, ott viszont már nem boldogult japán ellenfelével. A harmadik helyért UTE vb-ezüstérmese újra magabiztosan, a mérkőzést végig uralva, 3-0-ra verte a brazil Figueirát.


Tadissi Martial eredményei:
A 16 közé jutásért: -Sabiecki (lengyel) 4-0
Nyolcaddöntő: -Kszenosz (görög) 6-2
Negyeddöntő: -Thomas (angol) 3-0
Elődöntő: -Sinohara (japán) 0-1
A harmadik helyért: -Figueira (brazil) 3-0

Hárspataki Gábor immár második érmet gyűjtötte be a nyáron rajtolt olimpiai pontszerző sorozatban, hiszen szeptemberben Chilében is bronzérmet akasztottak a nyakába. A 75 kg idei Eb-ezüstérmese a selejtezők során csak a hazai pályán tatamira lépő Moritól kapott ki, a bronzmeccsen pedig fordulatos mérkőzésen verte a világ talán legvirtuózabb küzdőjét, az ukrán Horunát. Az összecsapáson az ellenfél tett szert 3-0-ás előnyre, de az MTK kiválósága egy ütéssel 3-1-re szépített, majd egy hárompontos fejrúgással fordított.

Hárspataki Gábor eredményei:

A 16 közé jutásért: -Zaborski (macedón) 8-2

Nyolcaddöntő: -Alnajjar (jordániai) 3-1

Negyeddöntő: -Mori (japán) 0-5

Vigaszág: -Ajnazarov (kazah) 1-0

A harmadik helyért: -Horuna (ukrán) 4-3

Molnár Dániel bronzérmének különlegessége, hogy az UTE nehézsúlyúja nyári kézsérülését követően Tokióban tért vissza és mindjárt dobogóra is állhatott. A +84 kg-os sportoló négy diadallal került a legjobb négy közé, ahol kiderült, hogy legjobbjainkat ezúttal csak a japán versenyzők tudják legyőzni: szoros mérkőzésen vereséget szenvedett Kagavától. A bronzéremért a súlycsoportban rendkívül gyorsnak számító és sok pontot szerző Gurbanli volt az ellenfél, de Molnár taktikus küzdéssel féken tartotta az azerit és 1-0-ra nyert.

Molnár Dániel eredményei:

A 32 közé jutásért: -Rojas (chilei) 4-3

A 16 közé jutásért: -Vizuete (spanyol) 4-0

Nyolcaddöntő: -Filali (francia) 3-2

Negyeddöntő: -Mina (ecuadori) 5-0

Elődöntő: -Kagava (japán) 2-3

A harmadik helyért: -Gurbanli (azeri) 1-0

Tovább

40. Szkander-vb – Huszonegy fős magyar válogatott utazik Törökországba

Világbajnokságra készülnek a szkanderosok. A válogatott pénteken utazik el a törökországi Antalyába, ahol megrendezik a 2018-as világbajnokságot.

 

A magyar válogatottban ezúttal 21 versenyző kapott helyet, a szakvezetés pedig 10-12 éremre számít Törökországban.

A magyarok eredményes felkészülés után kezdik meg a vb-küzdelmeket. A nemzeti csapatnak egy hónappal ezelőtt volt az utolsó nemzetközi versenye, ahol kiválóan teljesítettek a magyarok. A nemzetek versenyét ugyanis akkor Magyarország nyerte meg 559 ponttal, megelőzve Horvátországot (129 pont) és Olaszországot (67 pont).

A legutóbbi világbajnokságot egyébként Magyarország rendezte meg ebben a sportágban. Az egy évvel ezelőtti vb-t minden idők legjobb világbajnokságaként emlegették. A magyar csapat tagjai akkor összesen tizenhat érmet szereztek.

A 40. szkander- és paraszkander-világbajnokság küzdelmei október 13-án kezdődnek meg Antalyában és október 21-ig tartanak.

Tovább

Meghódította Amerikát a fiatal magyar kick-box klasszis

Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta élete első amerikai versenyét a négyszeres világbajnok Veres Roland. A 19 éves magyar sportoló a kick-box őshazájának számító Egyesült Államok egyik legrangosabb viadalán bizonyított, méghozzá a hollywoodi szuperprodukciókba is rendszeresen bedolgozó küzdősport csapat, a Paul Mitchell Team színeiben.

 

A tavalyi budapesti vb legeredményesebb versenyzője a Diamond Nationals elnevezésű viadalon debütált a tengerentúlon, ahol a sportág ottani legnagyobb nevei indultak. A pointfighting csapatküzdelmek során Veres Roland társa volt a szintén magyar Imre Tamás, akivel a nagyhírű Paul Mitchell Team tagjaiként egészen a második helyig meneteltek.

A hatalmas mezőnnyel rajtoló open, vagyis nyílt kategóriában a csepeli bunyós öt nyertes meccs után a négy közé jutásért esett ki. Diadalmaskodni tudott viszont saját súlycsoportjában, a 63 kg alattiak között, ahol négyszer hirdették ki győztesként a szigorú amerikai bírók.

„Az USA a sportág egyik nagyhatalma, és kint úgy tartják, hogy az európaiak kevésbé jó kick-boxosok, nem is jellemző, hogy európaiak megnyerik az első amerikai versenyüket. Ezért is nagy siker, hogy győztem a súlycsoportban, és ezért volt rám különösen büszke a kinti csapat, amely a tagjává fogadott” – büszkélkedett még mindig tizenéves tehetség.

A magyar klasszis kiemelkedő eredményt ért el a minneapolisi viadal Grand Champion versenyében is, ahol a súlycsoportok legjobbjai mérkőztek meg egymással. Ebben a küzdelemben Veres Roland a 69 kg-osok bajnokával, a későbbi tornagyőztessel szemben maradt alul és zárt a harmadik helyen.

„Úgy érzem, a verseny végére sikerült kivívnom a hazai sportolók és a bírók tiszteletét is. Több olyan ellenfelet is le tudtam győzni, akik kint nagy sztárnak számítanak. Szóval gyűjtöttem pár skalpot, és a visszajelzések is nagyon jók voltak, még a rivális amerikai csapatok tagjai is gratuláltak. Az pedig különösen nagy öröm számomra, hogy az én sikerem kapcsán sokan tettek említést a kick-box európai fejlődéséről” – fogalmazott Veres Roland.

A Halker-Király Team kick-boxosa jövő héten a szlovákiai Európa-bajnokságon szerepel, Amerikában pedig jövő áprilisban tervez ismét bizonyítani.

Tovább

Fejlődik a félszemű magyar csodaló

Sokat fejlődött Chacco Blue II! A pej mén már a tavalyi göteborgi Eb-n már bemutatkozott világversenyen, akkor Krucsó Szabolccsal a nyergében a legjobb magyarként végeztek, bejutottak a TOP 50-be és végül a 43. helyen zártak. Idén az Egyesült Államokban, Tryonban rendezték meg a világbajnokságot, Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a középdöntőben fejezte be a versenyt.

 

Kurucsó elmondta, nagyon nehéz pályát építettek az amerikaiak. „Közel harminc éve lovagolok, és ez volt életem legnehezebb versenye, de úgy gondolom, hogy felnőttünk a feladathoz. Sokkal nehezebb volt, mint az Eb, magasabbak voltak az akadályok, és az ugrásszámot is növelték” – nyilatkozta a Sportágválasztó Magazinnak Krucsó Szabolcs.

Kórusz Attila, Chacco Blue II tulajdonosa elmondta, hogy most a ló a pihenőjét tölti. „Chacco Blue II jelenleg Németországban pihen, és örülök, hogy nem vallottunk szégyent Amerikában. Azon leszünk, hogy a ló tovább fejlődjön az előttünk álló időszakban” – bizakodott Kórusz.  

Chacco Blue II bal szemére vak, ezért Németországban, ahol tenyésztették, gyakorlatilag „leselejtezték” , szinte a vágóhídról vásárolták meg, végül Kórusz Attila tulajdonába került és azóta sikert sikerre halmoz. Tavaly megnyerte, idén, pedig bronzérmet szerzett Krucsó Szabolcs Chacco Blue II nyergében a díjugrató magyar bajnokságon.

Tovább

Világbajnok az első magyar egyetemi cheerleading-válogatott

A lengyelországi Lodzban rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot, ahol Magyarország Small Coed Elite divízióban világbajnok lett, Pom Dance Double-ben pedig a 7. helyen végzett.

 

Fantasztikus magyar siker Lengyelországban! A magyar válogatott világbajnoki aranyérmet nyert Small Coed Elite divízióban, azaz a 20 fős vegyescsapat kategóriában, a Pom Dance Double-ben induló Rózsás Patrícia, Balogh Patrícia kettős pedig hetedik lett.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) beszámolója szerint egy intenzív szeptemberi felkészülést követően, október 3-án utazott a csapat a lengyelországi Lodz városába. Első körben, a nulladik napon, szabadedzések sora várt a csapatra.

Az első versenynapon a Double Dance magyar párosért (Rózsás Patrícia (ELTE) – Balogh Patrícia (BCE)) szoríthattak a magyar szurkolók. A színpadra lépés előtti izgatott pillanatokat követően egy fergeteges koreográfia következett, amivel a lányok lenyűgözték mind a közönséget, mind pedig a pontozókat. Egy igen népes mezőnyből az előkelő hetedik helyre rangsorolták őket az elődöntőben. Az első három helyen jelenlegi világbajnokok és címvédő országok foglaltak helyet, azaz sorrendben: Egyesült Államok, Japán és Oroszország.

A 20 fős vegyescsapat hihetetlen energiákat szabadított fel, és bár apróbb hibákkal, de kiváló gyakorlattal robbantak be a mezőnybe, melyet rendkívül előkelő pontszámmal jutalmazott a bírói panel. A fináléban aztán a csapat megmutatta igazi erejét, hiszen a bemelegítést következtében az egyik versenyző kézsérülést szenvedett, mely nehezítette ugyan versenyüket, de szerencsére mindez nem látszódott, hiszen egy szinte hibátlan versenygyakorlatot mutattak be, mellyel világbajnokok lettek kategóriájukban.

A Cheerleading EVB-n két egyetemi sportegyesületből, összesen öt felsőoktatási intézmény sportolói alkották a huszonöt fős delegációt. A delegáció vezetője Dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára, és megfigyelő státuszban a küldöttség tagja Szentkirályi-Szász Krisztina a MEFS ügyvezető igazgatója érkezett a vb helyszínére, tapasztalatokat gyűjtve a 2024-ben Debrecen-Miskolc vonatkozásában megrendezendő Európai Egyetemi Játékok rendezéséhez. A küldöttség szakmai vezetője Kovácsik Rita és Miklós Mátyás volt.

A válogatott keret tagjai:

Freestyle Double: Rózsás Patrícia – Eötvös Loránd TudományegyetemBalogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Coed Team L5:

Andicsku Ivett – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Balogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Busai András – Semmelweis Egyetem

Fáki Eszter – Semmelweis Egyetem

Gerlei Anna – Budapesti Műszaki Egyetem

Hock Gergő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Hoffmann Noémi – Budapesti Corvinus Egyetem

Kancsár Enikő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Lőrinczy-Nagy Emerencia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Maurer Kata – Semmelweis Egyetem

Márton István – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem

Molnár Szilvia – Budapesti Corvinus Egyetem

Ripszám Emese – Semmelweis Egyetem

Selmeczi Franciska – Semmelweis Egyetem

Sipos Réka – Semmelweis Egyetem

Skornyák Dóra – Óbudai Egyetem

Springer Csenge – Semmelweis Egyetem

Szabó Hanna Mária – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szabó Kristóf – Budapesti Corvinus Egyetem

Szolnay Ádám Hunor – Semmelweis Egyetem

Szurovcsák Cintia – Budapesti Corvinus Egyetem

Szűcs Zsófia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Tovább

Egy ezüst, két bronz a nemzetközi kupákban

A tekesportban megrendezték a hagyományos őszi nagy nemzetközi kupákat, a magyarok összesen egy ezüstöt és két bronzérmet szereztek.

 

Ezüstérmet nyert a Rákoshegyi VSE női tekecsapata az Európa-kupában! Az EK-nak idén Szarajevó adott otthont, ahol a férfi mezőnyben az Alabárdos Szegedi TE is dobogóra állt: a Tisza-partiak bronzérmesek lettek.

Az NBC Kupát a szerbiai Apatinban rendezték meg, itt a férfiak között a Répcelak SE-tekesop.hu együttese bejutott a négyes döntőbe, ahol végül harmadik lett.

A Világkupa küzdelmeit a horvátországi Zapresics csarnokában láthatta a közönség, ott a két zalaegerszegi csapat indult, a nőknél a ZTE-ZÁÉV TK Zalaegerszeg a negyedik lett, míg a férfiaknál a Zalaegerszegi TK egyetlen fával maradt le a négyes döntőről, és végül az ötödik helyen végzett.

További magyar eredmények: 

NBC kupa

Nők:

-          A Tatabányai SC 3110 ütött fával nem jutott a négyes döntőbe és 15. lett.

-          Az Ipartechnika Győr SE csapata 3250 ütött fával a 6. helyen zárt

Férfiak:

-          A Győr-SZOL TC 3387 ütött fával a 14. helyen végzett.

Tovább

Európa-bajnok a Party Team!

Európa-bajnok lett junior lány nagyformációs kategóriában az újbudai Rock and Magic akrobatikus rock and roll egyesület csapata, a Party Team – tudósít a sportagvalaszto.hu. Ez a magyar táncsport második junior lányformációs aranyérme, és az egyesület harmadik idei formációs Európa-bajnoki címe, amely önmagában szenzáció, hiszen soha nem fordult még elő olyan, hogy egy évben egy klub adja a 4 nemzetközi formációs rock and roll kategóriából háromban az Európa-bajnokot.

A Rock and Magic csapatért immár egy hónapon belül kétszer szólt a magyar himnusz, hiszen a „The Szupergirls” pár hete lett világbajnok a felnőtteknél. Az egyesület junior formációja, a korábban háromszoros világbajnok és abszolút világrekorder Party Girls junior lányformáció 2015-ben került le a nemzetközi trónról, és sorozatos tag-, és névváltozásokat követően „Party Team” néven most sikerült újra világversenyt nyerni. A Prágában a 16 formációt felvonultató mezőnyben végig vezetve, kimagasló pontszámmal győztek a lányok a rendkívül bonyolult és újító Transformers koreográfiájukkal két orosz csapat, a Nitty Gritty és a Beauties előtt.

A lányok következő nagy megmérettetése a pár hét múlva esedékes grazi világbajnokság lesz. A csapat edzői: Lengyel Veronika, Mészáros Vivien és Steiner Szandra.

Tovább

Bácsi: Most minden részletre figyelek

Bácsi Péter semmit sem bíz a véletlenre. A Ferencváros világ- és Európa-bajnoka a legutóbbi budapesti vb-n egy sérülés miatt nem tudott küzdőtérre lépni. Most különösen figyel minden részletre, valamint a formaidőzítésre és minden vágya, hogy a legjobb formában kezdje meg az október 20-án kezdődő világbajnokságot.

 „Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy még egyszer megtörténjen ez velem. Próbálom az edzéseimet utólag is elemezni, a cél, hogy a felkészülés során a leghatékonyabb munkát tudjam végezni” – mondta a világbajnok.

„Az olimpia után a világbajnokság a legrangosabb világverseny. Ráadásul erről a vb-ről már tudjuk, hogy a legnagyobb lesz. Gigamezőny érkezik Budapestre, a legjobbak lesznek itt. És természetesen mi is ott leszünk” – tette hozzá Bácsi Péter.

Minden idők legnagyobb birkózó-világbajnokságát október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Sportarénában. A vb-n 114 ország 910 versenyzője indul. A világverseny nyolcadik napján egyébként Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekinti meg a döntőket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, Thomas Bachnak a társaságában.

Tovább

Világbajnoki döntőt táncolhatott a magyar bajnok

Újabb magyar táncos siker! Világbajnoki döntőt táncolt ugyanis a magyar bajnok. Ostravában rendezték meg a latintáncok világbajnokságát, ahol az Andrea Silvestri, Váradi Martina duó a 88 párost felvonultató mezőnyben bejutott a fináléba, és végül a hatodik helyen zárt. A világbajnoki aranyérmet az orosz Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno kettős szerezte meg. A táncsportban legutóbb az újbudai Rock and Magic Sportegyesület „The Szupergirls” csapata vb-aranyat szerzett a felnőtt női nagyformációs világbajnokságon.

 

Az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős eredményes évet zár, hiszen a világbajnokságon kívül az idei Európa-bajnokságon is a döntőig jutott. A Debrecenben megrendezett kontinensbajnokságon májusban az ötödik helyen végeztek, a több ezer párost nyilvántartó világranglistán pedig a 6. helyet foglalják el.

A vb-mezőnyben volt még egy magyar páros: Hidi Balázs és Kis Violetta a 30. helyen zárt.

Latintáncok világbajnoksága, Ostrava:

1. Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno (Oroszország)

2. Marius-Andrei Balan, Khrystyna Moshenska (Németország)

3. Timur Imametdinov, Nina Bezzubova (Németország)

4. Andrey Gusev, Vera Bondareva (Oroszország)

5. Charles-Guillaume Schmitt, Elena Salikhova (Franciaország)

6. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)

..30. Hidi Balázs és Kis Violetta (Magyarország)

Tovább

Öt magyar arany a belgiumi kickbox világkupán

Veres Roland három, Nagy Henrietta két aranyérmet nyert a Beverenben megrendezett kick-box világkupán. A magyar klasszisok az eredménynek köszönhetően 2018-ban súlycsoportjukban egyaránt az élen végeztek a sportág világszervezete, a WAKO legrangosabb sorozatában.

 

A tavalyi budapesti vb-n négy aranyérmet nyert Veres Roland az év utolsó világkupáján a pointfighting szabályrendszerben a saját súlycsoportja mellett győzött az eggyel nagyobbak között is. A Halker-Király Team versenyzője ráadásul a light-contact szabályrendszerben is diadalmaskodott.

A csepeli fiatalember kategóriájában tavaly is elnyerte a WAKO World Series elnevezésű világkupa-sorozat legeredményesebb versenyzőjének díját, és idén is ő lett a nyolc állomásból álló széria legjobbja az 57 és 63 kg-os súlycsoportokban.

„Nagyon örülük, mert hatalmas presztízs ez a mi sportágunkban, hiszen nyolc versenyen kell a legjobbnak lenni. Mindenki, aki a World Series-ben elindul, arra pályázik, hogy az év végén ő kapja meg ezt az elismerést. Szerencsére nálunk tavaly után ez az idén is nekem sikerült” – mondta a csepeli kick-boxos.

Klubtársa, Nagy Henrietta szintén elsőnek bizonyult a világkupa-sorozatban, miután Belgiumban két súlycsoportban, a 70 kilogramm alattiak, illetve felettiek mezőnyében is legyőzhetetlen volt. Emellett dobogóra állhatott a csúcsversenyszámnak számító Grand Champion viadalt követően is, ahol bronzérmet akasztottak a nyakába, míg a női kétfős pointfighting csapatok versenyében szerzett egy ezüstérmet.

A két magyar klasszis Beverenben is bizonyította, hogy jó formában van az idei Európa-bajnokságok előtt.

Kick-boxban a hét szakág miatt – a versenyek kezelhetősége érdekében – két Európa-bajnokságot rendeznek. A sportág idei első kontinensviadalát október közepén rendezik Pozsonyban, ahol a kick-light, a low-kick és a K1 szabályrendszerek legjobb európai kick-boxosai mérik össze tudásukat. A novemberi maribori Eb-n pedig a pointfighting, a light-contact, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágakban avatnak majd Európa-bajnokokat.

Kick-box világkupa, Belgium, a magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
63 kg: 1. Veres Roland
Nők:
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 3. Nagy Henrietta
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team

Light-contact:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland

Tovább

Magyar lány nyert világkupát ju-jitsuban

Aranyérmet nyert Tóth Alexa a Nemzetközi Ju-jitsu Szövetség, a JJIF Athénban megrendezett U15-ös világkupáján. A háromnapos rendezvényen 30 nemzet közel 1100 versenyzője vett részt.

 

A sportolók az úgynevezett fighting system, duo system és ne-waza versenyszámokban mérték össze tudásukat. A 15 éven aluli lányok 48 kg-os földharc (ne-waza) kategóriájában Tóth Alexáé lett az aranyérem. A magyar tehetség a tizennégy fős mezőnyben előbb a döntőbe került, majd ott karfeszítéssel diadalmaskodott.

A kyokushin karate alapokkal rendelkező Tóth Alexa tehetségét jelzi, hogy mindössze három éve kezdte a ju-jitsu földharc változatát gyakorolni a Bocfölde Küzdősport Szakosztály keretein belül. A hazai szakvezetés szerint képes lehet arra, hogy hazánk egyik nemzetközi földharc klasszisává váljon, és nyomdokaiba lépjen példaképének, a tavalyi Világjátékokon aranyérmet nyert Szűcs Kristófnak.

Tovább

Darts Eb – Angol fölény Budapesten

Véget ért az idei steel darts Európa-bajnokság! A budapesti kontinensviadalon 38 ország legjobbjai álltak tábla elé, az angolok három, az írek, a svájciak, a svédek egy-egy kategóriában nyertek.

 

A férfiaknál az ír Martin Heneghan, a nőknél pedig a svájci Fiona Gaylor szerzett egyéniben Európa-bajnoki aranyérmet. A női csapatversenyt Anglia nyerte meg, míg a férfiaknál Svédországba került az Európa-bajnoki trófea.

A párosok versenyében is taroltak az angolok. A nőknél a Deta Hedman, Maria O'Brien páros lett Európa-bajnok, a férfiaknál pedig a Scott Mitchell, Daniel Day duó szerzett Budapesten aranyérmet.

A magyar válogatott legjobb eredményét a férfi csapat szállította: a sportág első hazai rendezésű felnőtt kontinensviadalán a magyarok a pontszerző, ötödik helyen zártak.  Férfi párosban kilencedik lett a Petrács Gábor, Takács Gábor kettős, akárcsak egy nappal korábban a Csombok Krisztina, Erdei Nóra duó.

További magyar eredmények:

Férfi páros:

17. Rucska József, Székely Pál

Női egyéni:

17. Ihász Veronika

33. Csombok Krisztina

65. Erdei Nóra és Ölei Annamária

Férfi egyéni:

33. Székely Pál és Petrács Gábor

65. Takács Gábor

129. Rucska József

Tovább

Ötödik lett a férfi csapat a budapesti darts Eb-n

A bravúros ötödik helyen végzett a magyar férfi csapat a Budapesten zajló WDF steel darts Európa-bajnokságon. A sportág első hazai rendezésű felnőtt kontinensviadalán férfi párosban kilencedik lett a Petrács Gábor, Takács Gábor kettős, akárcsak egy nappal korábban a Csombok Krisztina, Erdei Nóra duó.

 

A férfiak csapatversenyében 38 négyes állt tábla elé még a szerdai nyitónapon. A Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál és Takács Gábor összeállítású magyar csapat a csoportból való továbbjutást követően nagy bravúrral 9-7-re verte Németország együttesét, és bejutott a nyolc közé. A pénteki negyeddöntőben Svédország volt az ellenfél. A mieink 3-3-ig jól tartották a lépést az esélyesebb skandinávokkal, ám utána az ellenfél ellépett, és végül 9-3-ra győzött.

 

Férfi párosban a kilencedik helyen végzett Petrács Gábor és Takács Gábor, amely két győzelmet követően a nyolcaddöntőben maradt alul az egyik nagy esélyes, angol Mitchell, Day duótól. Az ellenfél egyik tagja a világranglistán második Scott Mitchell volt, aki 2015-ben BDO világbajnoki címet nyert. A találkozón hiába szerezték meg Takácsék a vezetést, a folytatásban Mitchell és Day 4-1-re fordított.

A Rucska József, Székely Pál kettős is két nyert meccs után búcsúzott, ők a 17. helyen zártak.

Női egyéniben Ihász Veronika jutott legtovább, aki két győzelmet követően kapott ki a holland Hermstől. A világranglistán hetedik magyar dartsos így 17. lett. Csombok Krisztina a 33., míg Erdei Nóra és Ölei Annamária 65. helyen végeztek.

 

„Csodálatos Európa-bajnokságot zártunk” – értékelte a magyarok szereplését Kövesdi Andrea szövetségi kapitány. – „A férfi csapatnál az mindenképpen számíthatott, hogy először kerültek ilyen hatalmas lehetőség elé. Talán pont az volt a probléma, hogy túlságosan is szerettük volna a négy közé kerülést, de tegyük hozzá, hogy az elődöntő maga lett volna a csoda, Ha valaki az Eb előtt nekem az ötödik helyet mondja, azonnal aláírtam volna. A csapat eredményén kívül pedig lett egy-egy értékes kilencedik helyünk párosban a hölgyeknél és a férfiaknál is. Azt gondolom, hogy versenyzőink közül mindenki tisztességesen helytállt és mindent beleadott.”

A szombati zárónapon a csapatversenyek elődöntőit és az összes finálét rendezik a MOM Sportközpontban.

Tovább

Darts Eb – A férfi csapat a negyeddöntőre készül

Kilencedik lett a Csombok Krisztina, Erdei Nóra kettős a Budapesten zajló steel darts Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokság második napján férfi egyéniben és női párosban versenyeztek a dartsosok, és szemmel láthatóan sokat kivett a magyar indulókból a csapatverseny, amelyben a férfiak negyeddöntőbe jutottak.

 

A Csombok Krisztina, Erdei Nóra kettős előbb egy litván, majd egy bolgár duót győzött le, a harmadik körben pedig egy nagyon erős német párostól 4-0-ra kikaptak, így végül a 9. helyen zártak. A másik magyar kettős, Ihász Veronika és Ölei Annamária erőnyerő volt az első fordulóban, majd a második körben vereséget szenvedett egy finn párostól.

A férfi egyéni versenyben Székely Pál és Petrács Gábor a 33. helyen végzett, Takács Gábor a 65., Rucska József pedig a 129. lett.

„A bravúros nyitónap sokat kivett a fiúkból. Bízom benne, hogy tudunk regenerálódni, és pénteken újult erővel tudunk odaállni a tábla elé a svédek ellen. Sajnos Rucska József betegséggel is küszködött, és csütörtök reggel még láza is volt. Összességében úgy gondolom, hogy mindenki mindent beleadott az Eb második napján” – összegzett Kövesdi Andrea megbízott szövetségi kapitány.

Tovább