Burger King Ultrabalaton TRAIL – Zord időben teljesítettek terepen a futók

Milata Patrik és Judik Diána nyerte a királykategóriát a Burger King Ultrabalaton TRAIL-en! A Csopakról induló terepfutóversenyen Milata 9 óra, 26 perc 57 másodperc, Judik pedig 12 óra, 52 perc és 57 másodperc alatt teljesítette a 109 kilométeres távot.

A férfi mezőnyben az ultrafutó-válogatott tagja, Csécsei Zoltán második lett úgy, hogy a terep nem éppen az ő műfaja. Csécsei 10 óra 23 perc és 1 másodperc alatt teljesítette a 109 kilométert.

Az ország egyik legfiatalabb terepfutó-versenyén három távon állhattak rajthoz az indulók. A legrövidebb Koloska TRAIL-en 22 kilométert, a Gella TRAIL-en 40 kilométert, a leghosszabb, Hegyestű TRAIL-en pedig 109 kilométert kellett leküzdeni.

A nevezők tekintetében érezhető volt a vírus hatása, de a szervezők így is büszkék arra a létszámra, ami a zord időjárás, a jelenlegi Covid-helyzet ellenére összejött!

Hegyestű TRAIL (109 km) létszáma: 43
Gella TRAIL (40 km) létszáma: 54
Koloska TRAIL (22 km) létszáma: 63

Csapatversenyben részt vevő csapatok: 151

A verseny előtti utolsó héten – csakúgy, mint az NN Ultrabalaton esetében – szükségszerűvé vált az útvonalak megváltoztatása, de az amúgy is izgalmas terepfutóversenyben ez csak némi pluszt jelentett a résztvevők számára. Ugyanúgy, mint az októberi november esős időjárása, ami a Balaton-felvidék erdős területein helyenként akár 50-60 méter hosszú pocsolyákat is jelentett, de ennek a sportágnak a szerelmesei minden ilyen eshetőségre felkészülnek, hiszen ez ugyanúgy a természet velejárója.

A rajtok reggel 7 órakor indultak, az utolsó – LEKI Nordic Walking – betétszám pedig 10 óra 5 perckor indult el, ez utóbbi volt amúgy az idei év legnagyobb újítása. A Burger King Ultrabalaton TRAIL volt a szervezőcsapat első olyan versenye, ahol a frissítőpontokon a versenyzők nem használhattak műanyag poharakat; a gyakorlat bevált, így 2020-ban már további versenyeiken is elérhetővé vált az „ÖKO-nevezés”.

 „Az első viadalt követően sok pozitív visszajelzést kaptunk, a futók javaslatait, kéréseit figyelembe véve pár dolgot megváltoztattunk annak érdekében, hogy olyan versenyt rendezhessünk, amely néhány éven belül felnő a “nagy testvér” népszerűségéhez.” – áll a szervezők versenykiírásában.

EREDMÉNYEK

Hegyestű TRAIL

FÉRFI
1. MILATA PATRIK (09:26:57)
2. CSÉCSEI ZOLTÁN (10:23:01)
3. HORVÁTH ZOLTÁN (11:48:10)

NŐI
JUDIK DIÁNA (12:52:19)
HALÁSZ KRISZTINA (15:33:35)
TÓTH JUDIT BEÁTA (16:59:35)

 

Gella TRAIL

FÉRFI
1. PETRÓCZI MÁRTON (03:04:41)
2. FAZEKAS TAMÁS (03:38:55)
3. GYEBNÁR SZABOLCS (03:41:12)

NŐI
1. KOVÁCS NÓRA (04:10:54)
2. DR. KARAGICS JUDIT (04:16:58)
3. HAFFNER KATALIN (04:24:47)

Koloska TRAIL

FÉRFI
1. DOBAI LAJOS (02:07:45)
2. WOUTER DE COSTER (02:11:20)
3. SZÉKELY BALÁZS (02:11:53)

NŐI
1. MAGYARI ZSANETT (02:19:13)
2. DOBÓ MÁRTA (02:19:37)
3. ZÉMANN ANITA VIKTÓRIA (02:22:43)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS