Bertolacci: “A klub döntése miatt nem játszottam”

Andrea Bertolacci elmondta, hogy a Milannál töltött utolsó idényében miért kapott ilyen kevés játéklehetőséget és beszélt a Gennaro Gattusóval való kapcsolatáról is.

Bertolacci a nyáron ingyen távozott a Milantól, miután június 30-án lejárt a szerződése. A 28 esztendős olasz középpályás az egész előző szezonban egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott a Serie A-ban, mindössze az Európa Ligában játszott 4 meccsen. Bertolacci 38 fordulóból 34-szer a cserepadon ült a bajnoki mérkőzéseken, ezen kívül 2-szer sérült volt és az utolsó 2 fordulóban még a keretbe sem került be.

“A szerződésem lejáróban volt és inkább a vezetőség döntése volt az, hogy nem játszottam. Beszéltem erről Gattusóval és rájöttem, hogy nem az ő választása volt. Egész évben mosolyogva edzettem és soha nem volt nézeteltérésem vele. Kiváló kapcsolatom volt mindenkivel, de különben is, ezt a fejezetet már lezártam.” – nyilatkozta Bertolacci.

“Gattuso? A Sampdoriához való aláírásom előtt tudtam, hogy esetleg újra az edzőm lehet, de nem lett volna probléma. Talán itt mindig játszottam volna nála. Jó kapcsolatom van vele. Mindig őszintén beszéltünk és ő akart engem a Milannál.”

Bertolacci 2015 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Romától mintegy 20 millió euróért, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Idén nyáron szabadon igazolhatóvá vált, majd néhány hete aláírt a sereghajtó Sampdoria együtteséhez.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS