Az új Mourinho?

A fiatal futballisták mellett igen kevés szó esik az ifjú edzőkről, pedig ők ugyanúgy elengedhetetlenek a labdarúgás fejlődéséhez, mint az ifjú Messik és Ronaldók. A 22 éves Ejdin Djonlic is tisztában van ezzel, ezért 14 esztendős kora óta tudatosan készül az edzői pályára. Már tiniként korábbi játékosoknak adott tanácsot, idén pedig ő lett a legfiatalabb UEFA A licences szakember.

UP-info Ejdin Djonlic jó úton jár ahhoz, hogy a következő évtizedben a világ legjobb futballedzői között tartsák számon. Az idén májusban UEFA A licencet szerző fiatalember hosszú évek óta elhivatottan készül az edzői pályára, amelyet már 15 évesen elkezdett.

A célja a Premier LEague Fotó: theguardian.com

A célja a Premier League  •  Fotó: theguardian.com

Az 1994-ben született bosnyák származású Ejdin 14 évesen két dologra jött rá: imád futballozni, szeretett sportja pedig valójában jóval több mint játék. Valószínűleg azt is érezte, hogy társainál kevésbé tehetséges, így miután beszélt apjával, az edzői pálya felé fordult. „José Mourinho és más fiatal edzők is korán kezdték. Arra gondoltam, miért ne kezdhetném én még náluk is korábban.”

Tizenöt évesen szülőhazájában, Norvégiában megszerezte az UEFA C licencet, eközben Gjövikben edzősködött a helyi klubban. Három évvel később aztán a B licences képzésre is felvették, ahol néhány korábbi játékos hamar elkezdte Mini Josénak becézni. Sőt, elmondása szerint nem egyszer kopogtattak éjjel az ajtaján, hogy a másnapi edzéstervvel kapcsolatban kérjék ki a véleményét. „Igencsak meglepődtem ezen, nem igazán értettem, hogy miért hozzám fordulnak.”

A sikeres vizsga után Angliába költözött tanulni. Ekkorra már a szigetországi Premier League-klubok is felfigyeltek rá, az Arsenal és a Tottenham is állást ajánlott neki az akadémiáján, ő azonban mindkettőt elutasította, mondván, a tanulásra akar koncentrálni. Az A licencet Boszniában szerezte meg idén májusban, ezzel ő a legfiatalabb olyan tréner, aki e képesítés birtokában van. És hogy miért pont ott? Amellett, hogy szülei a Balkánról származnak, szeretett volna abban is különbözni a többi, nyugaton tanult edzőtől, hogy más futballkultúrában is képezi magát. A volt jogoszláv államok Slaven Bilic, Miljan Miljanics vagy Radomir Antics személyében egyébként is számos kitűnő szakembert adtak már a labdarúgásnak.

A bosnyák válogatott edzői stábját is lenyűgözte, jutalmul Safet Susic szövetségi kapitány magával vitte a 2014-es brazíliai világbajnokságra. „Megengedte, hogy mellé üljek és kérdezzek, mire én: milyen kezdőcsapatot küld ki a pályára? Válasz helyett megkérdezte, én kiket küldenék ki. Miután leírtam neki, így szólt: ne mondd senkinek, de én ugyanerre a tizenegyre gondoltam.”

Álma egy Premier League-csapat irányítása. Példaképei Jürgen Klopp, Mourinho és Sir Alex Ferguson, előbbi kettő jelenleg is az angol élvonalban dolgozik, utóbbi pedig a szigetország valaha élt egyik legnagyobb edzője. Djonlic szerint, ha összegyúrnánk ezt a három szakembert, a tökéletes edzőt kapnánk meg. Munkamorálja mindenesetre nem akadályozza majd álmai megvalósításában: éjjel-nappal a futballon jár az esze, a hétvégi meccsről hazafelé egyből a tabletjén elemez. Ismerősei szerint túl sokat is dolgozik. Ő azonban nem teherként fogja fel mindezt, egyszerűen ez az élete.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS