Az UEFA visszatartja a Milan 12 millió eurós bevételét

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 12 millió euróra büntette a Milant, mivel a klub 2014 és 2017 között nem felelt meg a pénzügyi fair play szabályainak.

Idén nyáron az UEFA kizárta a Milant a nemzetközi porondról, miután a klub nem tartotta be a pénzügyi szabályokat. Az olasz együttes a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult és sikeres volt a fellebbezés, amelynek következtében a csapat indulhatott az Európa Ligában. A CAS megállapította, hogy az UEFA kizárása túlzott és elrendelte az ügy újratárgyalását. A Milan képviselői novemberben meghallgatáson vettek részt a szövetség székházában.

Ma délután hivatalosan nyilvánosságra hozták a döntést. Az UEFA bejelentette, hogy visszatartja a klub 2018/19-es idény Európa Liga-szerepléséből származó 12 millió eurós bevételét, továbbá 21-re korlátozta az európai porondra nevezhető játékosok létszámát a következő két idényre (2019/20, 2020/21) vonatkozóan.

A szövetség nyilatkozata szerint a Milannak 2021. június 30-ig eleget kell tennie a pénzügyi előírásoknak, azaz egyensúlyt kell teremteni a költségvetésben. Ez azt jelenti, hogy 2021-re a klub kiadásai nem haladhatják meg a bevételeket. Amennyiben a klub nem felel meg ennek, akkor a 2022/23-as és a 2023/24-es szezonok egyikében kizárják a csapatot a nemzetközi porondról – amennyiben kvalifikálja magát a BL vagy az EL kiírásába.

A Milannak ismét lehetősége van fellebbezni a CAS előtt, ha nem értenek egyet az ítélettel.

Mint ismert, a Milan csütörtökön 3-1-re kikapott az Olympiacostól az Európa Ligában és a harmadik helyen végzett az F-csoportban, amellyel búcsúzott a sorozattól.

The post Az UEFA visszatartja a Milan 12 millió eurós bevételét appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS