Az olimpiai bronzérmes úszó három év után visszatér

Andrej Grecsin, az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes úszója bejelentette, hogy a visszavonulása után három évvel újrakezdi a versenyzést.

A 32 éves gyorsúszó bronzérmes lett a 2012-es, londoni olimpián, a világbajnokságokon két ezüstöt és egy bronzot, a kontinensviadalokon pedig két aranyat és hat ezüstérmet nyert, mindet a váltó tagjaként.

A visszavonulását 2017-ben jelentette be, mert többször is hát-, illetve térdfájdalmak hátráltatták, de edzésben maradt, és masters versenyeken is indult. Megfogalmazása szerint azért döntött a visszatérés mellett, hogy megcélozza pályafutása negyedik olimpiáját.

(MTI)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS