Az Európai Ökölvívó Konföderáció elfogadta a 2020-2021-es versenyprogramot

Az Európai Ökölvívó
Konföderáció (EUBC) elfogadta a 2020-2021-es versenyprogramot az online
Végrehajtó Bizottsági ülését követően. Az idei év végén november és december
hónapokban három Európa-bajnokságra is sor kerül, míg 2021-ben az olimpiai
esztendőben négy kontinensbajnokságra kerül sor az EUBC vezetőségének döntése
alapján.

Montenegró április végén
rendezte volna meg eredetileg az ifjúsági Európa-bajnokságot, de az eseményt a
koronavírus tavaszi terjedése miatt törölni kellett. Budva, a montenegrói
kikötő kész a rendezésre, és az új kiírás szerint erre 2020. november 11-23-a
között kerül sor. A versenyen a 2002-es és a 2003-as korosztály tagjai vehetnek
részt Montenegróban, amely első alkalommal rendezhet Európa-bajnokságot.

Bulgária már rutinos
rendezőnek számít, az elmúlt nyolc esztendőben folyamatosan vendégül látta a
világ vagy Európa legjobbjait. Szófia ezúttal a junior Európa-bajnokságot
rendezheti meg, amelyre egyből a montenegrói versenyt követően kerül sor
november 23-a és december 3-a között. Az idei szófiai junior Európa-bajnokságon
a 2004-2005-ös korcsoport képviselői vehetnek részt.

Olaszország lesz a
házigazdája az idei harmadik Európa-bajnokságnak, amelyet az U22-es
korosztálynak rendeznek meg. A versenyre eredetileg szeptember végén került
volna sor, az új dátum pedig december 8-18. Az U22-es Európa-bajnokság
helyszíne nem változott, Szardínia szigetén Olbia városa lesz a házigazda. Az
U22-es korosztályt most az 1998, 1999, 2000, illetve 2001-ben született
versenyzők alkotják.

Eredetileg 2021-ben lett
volna felnőtt Európa-bajnokság, de a tokiói olimpia, valamint a kvalifikációs
versenyek egyéves csúszása miatt nem lenne megfelelő hely a naptárban a
kivitelezésre, így várhatóan az esemény 2022-ben kerül megrendezésre. Ennek
ellenére így is négy Európa-bajnokságra kerül sor 2021-ben az EUBC döntését
követően.

A következő évben az U22-es
Európa-bajnokságra márciusban kerül sor, a junior korcsoport a grúz fővárosban,
Tbilisziben versenyezhet júliusban. A serdülő korosztály Európa-bajnokságát
Észak-Írország fővárosa, Belfast rendezheti meg augusztusban. Az ifjúsági
Európa-bajnokságra 2021 szeptemberében vagy októberében kerül sor, mivel a
korosztály világbajnokságát Lengyelországban áprilisban rendezik meg.

Forrás: www.boxing.hu – RSS