Az élet nem áll meg

Az ökölvívásról az utóbbi időben csak kétségbeejtő információk láttak napvilágot. Azonban az élet nem áll meg. A sportolók töretlenül folytatják a munkát.

Az elmúlt hétvégén a magyar ökölvívók Zágrábban jártak egy nemzetközi versenyen, ami belefért a felkészülési programba.

„Természetesen nem életünk versenyeit vívtuk, de legalább nemzetközi eseményen vehettünk részt és a fiúk mérkőzéseket vívhattak.”- nyilatkozott a válogatott szövetségi kapitánya, Balzsay Károly.

 

Nem csak nemzetközi tornákon vesznek részt a hazai ökölvívók.

„December 4-7-ig Budapesten rendezzük a női-férfi felnőtt ökölvívó országos bajnokságot. Ennek a versenynek még mindig nagyon nagy a presztizse. A kilátogatóknak szeretnénk bebizonyítani, hogy a mi tudásunk és elszántságunk semmit sem kopott. A komplett válogatott részt vesz a versenyen. Ráadásul megjelennek a fiatalok és a trónbitorlók. Senki sincs biztonságban. Mindenkinek meg kell küzdenie a bajnoki címért. A felnőttek között köszönthetjük már az idén még ifjúsági korosztályban európa-bajnoki címet nyert Bernáth Attilát, de a válogatott rutinosabb tagjai, mint Harcsa Zoltán, Hámori Ádám vagy Kovács Richárd is szorítóba lép. Én a fiúktól idén is azt várom, hogy a tudásuk alapján a lehető legjobbat hozzák ki magukból.”– folytatta a szövetségi kapitány

 

Az országos bajnokság első két napját a Madárfészek Akadémián a Halassy Olivér Sportcsarnokban, míg az elődöntőt és a döntőt a Gerevich Aladár Sportcsanokban rendezik december 4-7-e között.