Az egri csoda folytatódott!

Ismét győzött a Heroes, a Cowbells meg sem állt a mercy rule-ig, a Steelers is megverte a bajnokot a Cellect HFL-ben.

Az idei nagy szépsége az elitligának, hogy valóban bárki megverhet bárkit. Születtek is nagy meglepetések, tündérmesébe illő menetelések, és csodás pillanatok. Talán mondhatjuk, hogy az Eger Heroes a tavalyi szezonját kezdi lemásolni.

A Hősök a Győr Sharks otthonában próbálták kiharcolni a biztos helyet a rájátszásban. No, de a playoffba bejuthattak még a Cápák is. Ehhez 9 ponttal le kellett gyűrniük Szeredi László együttesét. Az első negyed viszont az eddig kiváló szezont futó Kormos Sándor főszereplésével kezdődött, aki megszerezte a vezetést a Heroes számára. Kormos ezután az extrát is értékesítette (0-7).13247768_989502421132182_8461242619769118040_o

A gyors hidegzuhany után a hiányosan felálló Győr felébredt és a védelem remek meccset produkált. A defense a második és a harmadik negyedben hatástalanította az egri offense-t, és nem engedett pontot, azonban a támadósor nem működött tökéletesen. Viszont a Hősök remekül teljesítő védősora is megérdemli a dicséretet. 0-7-tel fordultak a csapatok az utolsó játékrészre, ahol az utolsó pillanatokban kezdődött az igazi izgalom és küzdelem.13305225_989502391132185_7247599997499106060_o

Felébredt a hazai offense! Az előző fordulóban MVP-címet szerző Becs László ezúttal is parádézott. Az ő elkapott TD-jével zárkózott fel egy pontra a Győr (6-7). Viszont utána gyorsan visszaszerezte a labdát a Sharks, és ezt kihasználva fordított, a másik elkapó Rácz Balázs touchdownjával (12-7). Vezettek a Cápák, de ez még nem volt elég, növelni kellett az előnyt. De ezt az Eger nem engedte. Sokan emlékezhetnek a tavalyi Divízió I-es fináléra és Fenyvesi Csaba utolsó pillanatokban szerzett elkapott TD-jére. Ugyanazt a szituációt lemásolta a Heroes és újra visszaszerezte a vezetést (12-13). Ám volt még 58 másodperc. A Sharks közel is állt ahhoz, hogy újabb touchdownt szerezzen, ez meg is történt, de a játékvezetők szabálytalanságot láttak, így elvették a hatpontost. Maradt a Hősök egypontos előnye, és ezzel a sikert is megszerezte Szeredi László hadserege, amellyel az alapszakasz harmadik helyét behúzta, miután a Nyíregyháza Tigers vereséget szenvedett a Budapest Cowbells ellen hazai pályán.

Az Eger Heroes az elődöntőben június 4-én a Miskolc Steelers vendége lesz, míg a Nyíregyháza Tigers ugyanezen a napon a Budapest Cowbells otthonába látogat.

Fotók: Becs László

Győr Sharks-Eger Heroes 12-13 (0-7, 0-0, 0-0, 12-6)
Pontszerzők: Becs László, Rács Balázs 1-1 TD, illetve Kormos Sándor, Fenyvesi Csaba 1-1 TD, Kormos Sándor 1 XP.

Becs Péter, a Győr Sharks játékosa: A mérkőzés előtt is tisztában voltunk, hogy bármennyire is összeszedjük magunkat, nullán nem tudjuk tartani az Egert. A támadó sorunktól többet vártunk, de több sebből véreztünk, és emiatt akadoztak a támadások. Ennek ellenére voltak nagyon szép megmozdulásaink és az utolsó másodpercekben visszafújt TD-t sem éreztük jogosnak. Egyéb játékvezetői ítéletekkel is voltak gondjaink, de ez nem meglepetés, minden mérkőzésünkön volt. Ahogy az egész szezon során, most is látható volt, hogy elég jól tudtuk felvenni a versenyt a saját, magyar játékosainkkal a külföldön nevelődött játékosokkal szemben, és ezen a téren erősebbek vagyunk bármelyik vidéki csapatnál.

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Érdekes mérkőzés volt! Mi győzni mentünk Győrre, és ennek érdekében mindent megtettünk. Az első negyedben meg is szereztük a vezetést. Ezután viszont inkább a két csapat defense-e dominált. Az utolsó negyed viszont őrületes volt. Ebből pedig mi jöttünk ki jobban. A győzelmet érő touchdownunk is olyan volt, mintha Taylor és Csaba lemásolta volna a győztes TD-t a tavalyi Divízió I-es döntőből. Úgy gondolom, hogy a srácok hittek egymásban az utolsó pillanatokban, és ez nagyon sokat jelentett. Chris is mindenki lelkesítet a meccs alatt, ami felspannolt mindenkit. Meccsről meccsre jobb lett ez a csapat, ami a Sharks ellen is bebizonyosodott. Most jön egy kisebb pihenő, ezután pedig készülünk a Steelers elleni rangadóra.

 

A Cellect HFL további eredményei:

Nyíregyháza Tigers-Budapest Cowbells 7-45 (7-14, 0-17, 0-0, 0-14)
Pontszerzők: Czirók Márton, Cseperkáló Péter 2-2 TD, Takács Bence, Zsikla Zoltán 1-1 TD, Magyar Csanád 1 FG és 6 XP, illetve Jamar Dials 1 TD, Sviatkó Gábor 1 XP.930a100d77520496dd149b58a0ed04cc7bab41f4

Fotó: Király Etelka

dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke: Próbáltunk meglepetést okozni az ellenfélnek azzal, hogy Bence is és Sam is irányított. Nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Láttuk, hogy van benne koncepció és jó ötletnek tűnt, de 5 turnover egy Cowbells ellen megbosszulja önmagát. Volt egy hiányos védelmünk, ami az eredmény ellenére is jól teljesített, a támadósor viszont nem muzsikált jól és fegyelmezetlen volt. Ettől függetlenül a Cowbells meg lehet verni és erre nagy lehetőség nyílik majd az elődöntőben.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Mi tudtuk, hogy itt nehéz meccsre számíthatunk, nemcsak a Tigers miatt, de a szurkolóik miatt is. Úgy léptünk pályára, hogy nincs semmi veszítenivalónk, rajtuk volt a győzelmi kényszer. Ezt a nyugodtságot láttam a csapattól végig. Az elődöntő előtt lesz majd egy CEFL meccsünk, azzal jól fel tudunk majd készülni a Tigers elleni „visszavágóra”. Mi győzni akarunk hazai pályán és be akarunk jutni a döntőbe.

 

Budapest Wolves-Miskolc Steelers 16-28 (3-7, 0-17, 0-7, 13-0)
Pontszerzők: Lenner Péter, Majoros Csaba 1-1 TD, Baksa Ferenc 1 FG és 1 XP, illetve Troy Rice 2 TD, Vasyl Jordan, Szabó Dániel 1-1 TD, Jónás Máté 4 XP.24114230_43d09190822cdf0f8ac9b6d68625a8d6_xl

Fotó: Hidvégi János Gábor

Budapest Wolves: hamarosan…

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Érdekes mérkőzés volt, hiszen köszönhetően a több mint egy órával későbbi kezdésnek már tudható volt nincs különösebb tétje a mérkőzésnek azon kívül, hogy legyőzhettük a tavalyi magyar bajnokot. Bár a mérkőzés messze nem hasonlított a tavalyi mérkőzésre, remek gyakorlás volt a rájátszásra és megszereztük a kötelező győzelmet. A Wolves erejét jól mutatja, hogy a negyedik negyedben éltek a lehetőséggel és feltornázták a pontjaikat fiatal csapatunkkal szemben. Az első három negyedben nyújtott játékunkkal azonban bizakodva várhatjuk a HFL elődöntőt. Nem lehet más célunk, minthogy ismét megverjük az Egert és ott legyünk a döntőben. Mindent meg fogunk tenni a pályán ennek érdekében!

Forrás: http://mafsz.org – RSS