Átigazolási időszak – Kezdődjék a vadászat II.

Átigazolási időszak – Kezdődjék a vadászat II.
Kormány Sport

Tapsi Hapsi és Dodó kacsa megpihenhet, mert júniustól augusztus végéig ismét transzfer idény következik. Az új erősítésekre törekvő klubok újra előveszik a csőre töltött puskát és megpróbálják levadászni a számukra legmegfelelőbb játékosokat. A top csapatok közül a Barcelona, a Manchester United és a Real Madrid is kész átalakítani a keretét, míg az Bayern München vezetősége Franck Ribéry és Arjen Robben pótlására igyekezne megoldást találni. Az idei átigazolási időszakban az előrejelzések szerint megint megdől majd a futballistákért kiadott euró milliók összege, így érdemes lesz figyelni, hogy melyik együttes ejti majd el a legnagyobb prédát.

Leroy Sané (Manchester City)

Kor: 23

Piaci érték: 100 millió euró

Érdeklődők: Bayern München

Esély a távozásra: 7/10

Leroy Sané-t a német labdarúgás egyik legnagyobb ékkövének tartotta a szakma, amikor három éve, mindössze 20 évesen a Schalke csapatától Manchesterbe igazolt, és a fiatal szélső azóta többször is megmutatta a benne rejlő potenciált. Rendkívül gyors, kiválóan veri meg az emberét egy az egyben és látványos mozdulatokkal szórakoztatja a közönséget, mégis akad egy probléma, amit még a fanatikus, a játékosaiban a végletekig bízó Pep Guardiola sem tud megoldani: a mentalitás.

A válogatott szélsőnek úgy tűnik, hogy a fejébe szállt a sok dicsérő szó és az őt övező felhajtás, mert az edzéseken mutatott teljesítménye a spanyol tréner szerint korántsem volt meggyőző. Ennek köszönhetően az idei szezonban egyre kijjebb szorult az együttesből. Mostanra már Raheem Sterling, Bernardo Silva, valamint Riyad Mahrez mögött csupán az égszínkék alakulat negyedik számú szélsőjének számít, amit maga a játékos is nehezen tud megemészteni. A 2018/19-es idényben 47-szer lépett pályára, de ebből csak 30-szor volt kezdő és átlagban 57,4 percet töltött a pályán.

A Franck Ribéry-től, valamint Arjen Robbentől a nyáron búcsút intő Bayern München örömmel lecsapna a szélsőre, akivel a manchesterieknek már több mint egy éve nem sikerült megegyeznie a hosszabbításról. A bajorok elnöke, Uli Hoeness egy korábbi nyilatkozatában megerősítette a klub érdeklődését, de ahhoz, hogy létre jöjjön az üzlet a német rekordbajnoknak jócskán a zsebébe kell majd nyúlnia. A hírek szerint a City úgy 70 és 100 millió euró közötti ajánlatért lenne hajlandó megválni problémás tehetségétől.

Paulo Dybala (Juventus)

Kor: 25

Piaci érték: 100 millió euró

Érdeklődők: Manchester United, Atlético Madrid, Real Madrid, Bayern München, PSG

Esély a távozásra: 7/10

Az argentin támadó az utóbbi két évben egyre nehezebben küzdötte be magát a Juventus kezdőcsapatába, Cristiano Ronaldo érkezésével pedig még rosszabb helyzetbe került. Massimiliano Allegri sokáig próbálta együtt szerepeltetni a két sztárt, de amikor ez nem működött, a fontos mérkőzéseken Dybala általában a cserepadon találta magát.

A csatárként és szélsőként is bevethető játékos testvére legutóbb úgy nyilatkozott, hogy öccse sokáig jól érezte magát Olaszországban, de sok csapattársával egyetemben már nem igazán ragaszkodik Torinóhoz, így a nyáron inkább tovább állna. A finom utalás az ötszörös aranylabdás érkezése következtében kialakult csapatlégkörre nem véletlen, hiszen sajtóértesülések szerint Dybala a pályán kívül nem igazán jön ki jól a portugál klasszissal.

Ha a 25 éves futballista a távozás mellett dönt, kérőkből nem lenne hiány. A Manchester United már hosszú ideje figyeli közelről a pályafutását, míg az Atléticonál Antoine Griezmann, a Realnál Gareth Bale, a Bayern Münchennél pedig Arjen Robben tökéletes utódjaként tekint rá a vezetőség. A Paris Saint-Germain háza táján Neymar és Kylian Mbappé eligazolásáról is felvetődött már egy kacsaúsztatóra elég pletykaáradat, de ha a francia klub mégis megválik két húzóembere egyikétől, úgy Thomas Tuchel csapata is beléphet a képbe.

Romelu Lukaku (Manchester United)

Kor: 26

Piaci érték: 85 millió euró

Érdeklődők: Inter, Juventus, Milan, Napoli

Esély a távozásra: 9/10

A belga támadó 2017 nyarán igazolt a vörös ördögökhöz, és olyan jól kezdett új klubjában, hogy már az első néhány mérkőzést követően közönségkedvenccé vált. Ahogy telt-múlt az idő, Lukaku teljesítménye egyre jobban visszaesett. A szezon elején megnyitott gólcsap elapadt, a 26 éves játékosról pedig egyre inkább elterjedt, ami még korábban az Everton-os korszakában ragadt rá: csak a kis csapatok ellen tud teljesíteni.

Az idei szezonban annyira nem ment neki a játék, hogy a benne töretlenül bízó José Mourinho is a cserepadra ültette, a portugál tréner távozásával pedig még kevesebb játékidő jutott neki. Ole Gunnar Solskjaer játékrendszerébe a robosztus csatár stílusa nem igazán illik, így a legtöbbször csak lopott perceket kapott a bizonyításra. A gyenge idény végeredménye 45 meccsen 15 gól és 4 gólpassz lett, ami egy 85 millió euróra értékelt támadónál igencsak vérszegény.

Lukaku kegyeiért főleg Olaszországban folyik majd a verseny. Sajtóértesülések szerint az Inter a Juventus, a Milan és a Napoli is érdeklődik iránta. A négy klub közül egyelőre a kék-fekete együttes tűnik befutónak, ahol a nyártól minden bizonnyal Antonio Conte veszi majd át Luciano Spalletti-től a stafétát. Az olasz válogatott és a Chesea korábbi menedzsere még a londoni alakulatnál töltött ideje alatt akarta leigazolni a belga labdarúgót, ám akkor nem járt sikerrel. A Nerazzurri vezetősége állítólag minden lehetőséget biztosítana számára, hogy visszavezényelje a csapatot Európa elitjébe, ehhez pedig a milánói gárda egy 30 millió eurós ajánlattal készül Lukaku-ért, amihez még hozzácsapná a Premier League-be vágyódó Ivan Perisic játékjogát is.

Gareth Bale (Real Madrid)

Kor: 29

Piaci érték: 70 millió euró

Érdeklődők: Manchester United, Tottenham, Bayern München

Esély a távozásra: 9/10

A walesi szélső 24 évesen érkezett a galaktikusokhoz 101 millió euróért, és akkor Cristiano Ronaldo méltó utódjaként tekintett rá a klubelnök, Florentino Pérez. Most, néhány hónappal a 30. születésnapja előtt csupán egy megtűrt klasszis a királyi gárda keretében, akitől a vezetőedző, Zinedine Zidane egyre inkább megszabadulna.

A francia tréner és Bale kapcsolata olyannyira megromlott, hogy az egykori aranylabdás gyakorlatilag csak a legvégső esetben számított a Tottenham korábbi játékosára. Hetek óta arról lehet hallani, hogy a támadó ideje lejárt Madridban, ám ő inkább kitöltené a még három évig élő szerződését. Zidane állítólag már azzal is megfenyegette, ha marad, akkor csak a B csapatban léphet pályára, és ennek az üzenetnek a megerősítésére a Real utolsó mérkőzésén még csak pályára sem engedte Bale-t, akinek így esélye sem volt elköszönni az őt amúgy gyakran kifütyülő publikumtól. „Ha lett volna negyedik csere lehetőségem, akkor sem őt küldtem volna fel” – nyilatkozta Zidane a találkozót követően, ezzel hangsúlyozva álláspontját.

A walesi futballista helyzete egyébként egyáltalán nem kilátástalan. A Neymar-Mbappé ügyből még ő is hasznot húzhat, de a Bayern Münchennél, a Manchester United-nél és a Spurs-nél is sokadszorra vetődött fel a neve.

James Rodríguez (Real Madrid)

Kor: 27

Piaci érték: 65 millió euró

Érdeklődők: Manchester United, Arsenal, Chelsea, Bayern München, PSG

Esély a távozásra: 10/10

A kolumbiai támadó középpályást szintén Zidane száműzte Madridból, ez azonban már egy két éves történet. Akkor a Bayern München dobott neki mentőövet, ahol az utóbbi két szezonban ha nem is kiemelkedően, de jól teljesített. A 67 mérkőzésen elért 15 gól és 20 gólpassz egészen kecsegtető mutató, figyelembe véve, hogy James-nek nem igazán sikerült a beilleszkedés Németországban.

A két éves kölcsönszerződést követően a Bajor együttesnek opciós joga van a játékos megvásárlására, ám a 27 éves labdarúgó inkább visszamenne Spanyolországba, ahonnan minden valószínűség szerint még a nyáron tovább állna. A nála leginkább emlegetett végállomás a Premier League, ahol a Manchester United-en kívül az Arsenal és a Chelsea is fontolgatja a leigazolását, bár utóbbinak ott libeg a feje fölött egy büntetés, melynek következtében egy évig nem adhat új érkezőket a kerethez.

Az biztos, hogy Zidane csapatában nem lesz hely James-nek, így már csak az a kérdés, hogy mennyivel hajlandó lejjebb adni a fizetési igényeiből a váltás érdekében.

Fotók: mcfcwatch.com, foxsportasia.com, independent.co.uk, skysports.com, 9sportpro.com