Átadták Szentesen a Szilver Sportházat

Átadták Szentesen a Szilver Táncsport Egyesület és a Dr. Papp László Birkózó Egyesület bázisául szolgáló Szilver Sportházat szombaton.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke az ünnepélyes átadón azt mondta, Szentes a birkózás városa, sok nagyszerű, kivételes birkózó kötődik a településhez. Itt született az olimpiai ezüstérmes Dr. Papp László, és a város közössége fogadta be Lőrincz Mártont, Berlin olimpiai bajnokát miután szülőföldjére, Korondra nem térhetett vissza.

A 870 négyzetméteres alapterületű, kétszintes sportház új, nagyszerű lehetőségeket nyit meg, nemcsak a versenyzők, de más sportolni vágyó előtt is. A beruházás teljes, 220 millió forintos költségéből a kormány a Magyar Birkózó Szövetség létesítményfejlesztési keretén keresztül nettó 80,5 millió forintot biztosított – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkári posztját is betöltő politikus.

 Az edzőterem nemcsak sportági, hanem társadalmi igényt is kielégítő feladatot lát el azzal, hogy segíti a mindennapos testnevelés megvalósítását. Heti két alkalommal óvodás csoportok veszik birtokba a termet, amelyben hét általános iskolás osztálynak is lehetőséget biztosítanak – testnevelés óra keretén belül – a sportoláshoz – tudatta az elnök.

A megfelelő környezet elengedhetetlen feltétele a fiatal sportolók testi-szellemi fejlődésének, fizikai és lelki egészségmegőrzésének. A magyar kormány számára kiemelten fontos a sport- és szabadidős tevékenységek támogatása, ezért is minősítettük stratégiai ágazattá a sportot – hangsúlyozta a politikus.

Fotó: MTI