Asztalitenisz – Szántosi Dávid ezüstérmes a lisszaboni WTT-versenyen

Asztalitenisz – Szántosi Dávid ezüstérmes a lisszaboni WTT-versenyen

Kormány Sport

Szántosi Dávid egyesben döntőbe, párosban Lei Balázzsal elődöntőbe jutott a WTT Youth Star Contender lisszaboni állomásán.

Szántosi elindult az idősebbek között, azaz U19-ben is, ám ott nem nyert mérkőzést a csoportjában. A saját korosztályában, az U15-ösöknél elsőként emelték ki, és szépen menetelt is. Egészen a döntőig legfeljebb egy szettet vesztett a mérkőzésein, ott viszont a cseh Stepan Brhel 2:1-re vezetett ellene. Ez még nem lett volna baj, mivel sikerült kiharcolni a döntő játszmát, amelyben 5:1-es hátrányból felzárkózott 5:4-re, ám ezután már csak egy pontot nyert. A tornagyőztes cseh fiú örömében hanyatt dobta magát.

Olyan nagyon azért Szántosi sem bánkódhat, hiszen az egyéni második hely mellett Lei Balázzsal párosban elődöntőbe jutott. Lei egyesben szintén továbbjutott a csoportjából, ám a nyolcaddöntőben kikapott a francia Antoine Jean Christian Noirault-tól.

WTT YOUTH STAR CONTENDER LISBON 2021
U19 FIÚ EGYES
6. csoport
Szántosi Dávid–Klajber (szlovák) 2:3
Szántosi–Berzosa (spanyol) 1:3
Szántosi–Kveton (cseh) 2:3

U15 FIÚ EGYES
1. csoport
Szántosi–Palusek (szlovák) 3:1
Szántosi–Rzihauschek (osztrák) 3:0
Szántosi–Vivo (spanyol) 3:1
5. csoport
Lei Balázs–Pereira (portugál) 3:0
Lei–Suresh Raj (indiai) 0:3
Lei–Moravek (cseh) 3:2
Nyolcaddöntő
Szántosi–Konyuhov (orosz) 3:1
Lei–Noirault (francia) 0:3
Negyeddöntő
Szántosi–Ullmann (német) 3:1
Elődöntő
Szántosi–Dursun (török) 3:0
Döntő
Szántosi–Brhel (cseh) 2:3

U15 FIÚ PÁROS
Nyolcaddöntő
Lei, Szántosi–Coton, Noirault (francia) 3:1
Negyeddöntő
Lei, Szántosi–Urquizar, Green (spanyol, angol) 3:0
Elődöntő
Lei, Szántosi–Berzosa, Ullmann (német) 1:3

Forrás, fotó: asztaliteniszezz.hu, https://bmsextra.hu/