André Silva döntött, kikapott az olasz válogatott

Portugália nyerte meg a Nemzetek Ligája hétfői játéknapjának rangadóját, Fernando Santos együttese André Silva góljával 1–0-ra legyőzte Olaszországot az A-divízió 3. csoportjában.

A csalódást keltő világbajnoki szereplés után az olaszok ellen mutatkozott be a Nemzetek Ligájában a portugál válogatott, amely a vb-ezüstérmes Horvátország elleni 1–1-es döntetlennel hangolt a hétfői rangadóra. Roberto Mancini együttese már korábban bemutatkozott a sorozatban, a lengyelek elleni 1–1-re azonban nem lehet különösebben büszke a csapat, Jorginho csak a hajrában tudott tizenegyesből pontot menteni. A Chelsea középpályása mellett egyedül Gianluigi Donnarumma tartotta meg a helyét az olaszok kezdőcsapatában – Mancini szerkezetet is váltott, 4–3–3-ról 4–4–2-re –, a túloldalt viszont nem változtatott Fernando Santos.

A találkozó elején gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a házigazda, és már az első negyedóra végén megszerezhette volna a vezetést, ám Bernardo Silva túlságosan önzetlen volt. A túloldalt Federico Chiesa jegyezte fel az első – egyébként veszélytelen – olasz lövést, majd André Silva lőtt Donnarumma kezei közé egy védelmi megingásból indult labdaszerzés után. A játékrész igazi izgalmai ezután következtek, az olasz kapu előtti kavarodás végén Bernardo Silva lőtt közelről kapura, Alessio Romagnoli viszont jó helyen állt, így tisztázni tudott a gólvonalról. Öt perccel később még közelebb került a vezetés megszerzéséhez Portugália, Mário Rui beadása egy védőn irányt változtatva a lécről pattant vissza a mezőnybe.

Nem sokkal később az első félidő legvitatottabb jelenetére is sor került, Domenico Criscito állította meg André Silvát a tizenhatoson belül: ha finoman akarunk fogalmazni, nem a legszabályosabb eszközökkel, ám William Collum sípja néma maradt. A fordulás után nem teketóriázott sokat a portugál csapat, Bruma egy, az első félidőben többször is látott olasz labdavesztést kihasználva száguldott a tizenhatosig, majd André Silvához passzolt, aki ballal a hosszú sarokba tekert (1–0). Az olasz válogatott sorozatban a hetedik meccsén kapott gólt, legutóbb a svédek elleni vb-pótselejtezőn sikerült lehozni egy összecsapást kapott gól nélkül – igaz, annak sem örülhetett különösebben a gárda.

Nem sokon múlott, hogy rövid időn belül megduplázza előnyét a Cristiano Ronaldót nélkülöző Portugália, Bernardo Silva löketénél óriási bravúrra volt szüksége Donnarummának a hárításhoz.

A vendégek a hajrában változtattak az addigi passzívnak nevezhető felfogásukon, ez azonban későn történt meg – sőt, Renato Sanches végleg eldönthette volna a három pont sorsát –, így Portugália 26. egymás elleni mérkőzésükön hatodik győzelmét jegyezhette Olaszország ellen.

A találkozón Donnarumma mellett Romagnoli, Caldara és Bonaventura is kezdőként lépett pályára és mindannyian végigjátszották a meccset.

PORTUGÁLIA – OLASZORSZÁG 1-0

Időpont: 2018.09.10. 20:45
Helyszín: Estádio da Luz, Lisszabon
Játékvezető: Collum
Gólszerző: André Silva (48.)
Sárga lapok: Neves, Pepe ill. Criscito, Chiesa, Berardi

A KEZDŐCSAPATOK:

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Joao Cancelo, Pepe, Rúben Dias, Mário Rui – Pizzi (Renato Sanches, 74.), Rúben Neves, William Carvalho (Sérgio Oliveira, 86.) – Bruma (Gelson Martins, 77.), André Silva, Bernardo Silva.

OLASZORSZÁG: Donnarumma – Lazzari, Caldara, Romagnoli, Criscito (Emerson, 74.) – Chiesa, Cristante (Belotti, 79.), Jorginho, Bonaventura – Zaza, Immobile (Berardi, 59.).

The post André Silva döntött, kikapott az olasz válogatott appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS