Ancsin Katalin és Finesz Ernő szerint is szívvel-lélekkel harcoltak a magyar ifi lányok Kielcében

A kielcei ifjúsági világbajnokság a magyar válogatott számára egy fiú éremmel zárult, míg a hölgyek két pontszerző ötödik helyezéssel fejezték be a lengyelországi eseményt, amely visszatérés volt számukra is a nemzetközi mezőnybe. A soproni Varga Boglárka és a vecsési Hoffmann Réka (PVSK) álltak a legközelebb az éremszerzéshez, mindketten a legjobb nyolc között búcsúztak ázsiai ellenfelekkel szemben, akik a döntőig is eljutottak.

Felnőtt magyar bajnokunk, a csepeli Szabó Szabina kisebb kihagyást követően tért vissza a nemzetközi mezőnybe, és ismét egy kis rutint kell szereznie a sikerekhez, de remek záró felvonást produkált még az első versenynapon. A KSI-t képviselő Dobos Rebeka is nagy szívvel bokszolt üzbég riválisával szemben, bizonyította, hogy méltán lehet rá számolni. A Győri Gladiátor  képviselő Varga Beáta az egész világbajnokság egyik legjobb ökölvívójával, az eddig veretlen indiai Poonam ellen kellett rutint szerezzen.

„A magyar lányok szívvel-lélekkel harcoltak, óriási tűz és győzni akarás van bennük, amelyre igazán érdemes építkezni. A szorítóban mindenki mindent megtett a győzelemért, de ez sajnos most az éremszerzéshez nem volt elég. A jelenlegi járványhelyzet miatt nem volt lehetőségük nemzetközi mérkőzésre az elmúlt egy évben, így ellenfeleink sokkal nagyobb rutinnal rendelkeztek, emellett fizikálisan erősebbek, és nagyobb fordulatszámmal dolgoztak a szorítóban. Rengeteg tapasztalattal zártuk ezt a világbajnokságot, és a cél ugyanaz, legközelebb dobogóra állni,” véleményezte a női csapat szereplését korábbi Európa-bajnoki bronzérmesünk, Ancsin Katalin.  

„Sajnos elég korán véget ért az ifjúsági világbajnokság a lányok számára, érem nélkül zártunk ezúttal, de mindenki megtette a tőle elvárhatót. A lányok nagy része az említett okok miatt 2019 óta nem tudott ringbe lépni külföldi ellenféllel szemben, vagy nemzetközi tornán indulni. A ringben mutatott teljesítményük alapján nagy szívvel harcolták végig a mérkőzéseiket, alaposan megnehezítették az ellenfeleik dolgát. Az itt látottak, tapasztaltak, nagy segítséget jelentenek nekik a jövőben és motiváltan várják a következő nemzetközi versenyeiket,” tette hozzá az ifjúsági női csapat másik vezetőedzője, Finesz Ernő.